Mióta bevezették a határellenőrzést a petei átkelőnél, azóta téma a rendszeresen itt közlekedőknek, hogy elérjék a határrendészeteknél, nyissanak reggel és délután aktív sávot az ingázóknak.
Újabb választási ígéretét tartja be az aktuális szatmárnémeti városvezetés, az utolsó lakótelepi parkolók felújítását, aszfaltozását fogják ma/holnap elkezdeni.
Elkészült az átfogó út- és járdajavítási munkálatokkal, szegélykőcserével a szatmárnémeti Porumbeilor utcában a városháza által megbízott Diferit, jelentette be a polgármesteri hivatal.
Az érettségi vizsga óvások utáni, végleges eredményeinek kifüggesztését követően kiderült, hogy a javító tanárok az első javítás során nagyon lepontozták a maturandusokat, hiszen az újrajavítás után az átmenési arány 6,2%-kal nőtt Szatmár megyében.
A közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében július 11-én Szatmár megyében 13 015 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta 1 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül senkinek nem lett ismét pozitív a teszteredménye.
Az elmúlt 24 órában Kolozs megyéből (8 eset) jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet - közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Tizenöt hónappal ezelőtt 5 lej alatt volna a normál benzin ára a szatmári kutakon, és pár banival volt több 5 lejnél egy liter standard motorina ára. A világjárvány az okozója mindkét piaci jelenségnek.
Szatmár megyében jelentős javulás történt az óvások után az érettségi végleges eredményei tekintetében, hiszen 63,64 százalékról 69,83 százalékra nőtt a sikerességi arány, s egy színtízes átlag is született. A legnagyobb problémát a román nyelv és irodalom okozta.
Mérlegvonás, a helyi és bukaresti (kormánykoalíciós) aktuálpolitikai témák jegyében zajlott a Szatmárnémeti RMDSZ tisztújító közgyűlése — emlékplakettel köszönték meg Erdei D. István munkáját, és újabb négy évre Kereskényi Gábort választották szervezeti elnöknek.
Igazi nagy fogásuk volt a szatmári rendőröknek csütörtökön, még ha a csempészáru egy részét Máramaros megyéig is kellett követniük — az akció Avasfelsőfaluban kezdődött, itt szúrták ki azt a két ukrán rendszámú gépkocsit, amelyekkel a gyanú szerint nagy mennyiségű csempészcigarettát szállítottak.
A legfrissebb adatok szerint összesen 101 megüresedett állást kínálnak Szatmár megyében a vállalkozók, tájékoztat közleményében a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat