Szatmárnémeti

A szoptatás védelme közös felelősségünk

Fotó: pixabay.com
2021.08.01 - 09:05
A szoptatás világnapját 1992 óta minden évben augusztus 1-jén ünnepeljük, és 2021-ben a szoptatás világhete augusztus 1-jétől egy héten át azzal a jelmondattal hívja fel a figyelmet a téma fontosságára, hogy a szoptatás védelme közös felelősségünk.

Az anyatej a csecsemő számára optimális fejlődést és növekedést biztosítja, a szoptatás mind az anya, mind a gyermek számára sok egészségügyi előnyt is jelent, amellett, hogy erősíti a kettejük között kialakuló kapcsolatot. Számtalan különböző ok miatt alakulhat úgy, hogy az anya nem tud szoptatni, és ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne jó édesanya. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a megfelelő környezetben és támogatással, a helyes információk birtokában áthidalható egy-egy szoptatást érintő probléma, és zavartalanul folytatódhat a szoptatás.

A tavalyi és az idei évben a COVID-19-járvány nagy kihívást jelentett és jelent a világ számára, így az egészség és a jóllét mindennél fontosabbá vált, mint ahogy az idei év jelmondatába sűrített közös felelősségvállalás és összefogás is, ami a szoptatás ügyére is kiterjed. A World Alliance for Breastfeeding Action (WABA – Szoptatást Támogató Szervezetek Világszövetsége) több területre hívja fel a figyelmet, ahol világszerte változásra és fejlődésre lenne szükség ahhoz, hogy globálisan növekedjen, és a jelenlegi 41 százalékról 2025-re 50 százalékra emelkedjen a hat hónapos korig kizárólag anyatejjel táplált gyermekek aránya. Kétségtelen, hogy nagy szerepe van a szoptatás sikerességében az egészségügyi rendszernek, hogy a családok megfelelő információkat és állandó támogatást kapjanak a szoptatással kapcsolatban az egészségügyi ellátás során. Összefogással a szoptatásbarát környezet kialakítása kiemelten fontos. Nagy a szerepe a jogalkotásnak és a munkahelyi környezetnek is. A világ számos részén a munkavállaló szülők nem kapnak megfelelő támogatást sem a szülési szabadságot, sem a szülőbarát munkahelyek megteremtését illetően. A szülési szabadság időtartamának vonatkozásában csak néhány országban áll rendelkezésre 6 hónap, mely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által is javasolt kizárólagos szoptatás időtartamát jelenti. Ebből a szempontból a romániai édesanyák nagyon jól állnak, hiszen idehaza 2 év a gyermeknevelési szabadság.

Az, hogy a szoptatás védelme közös felelősségünk, láthatjuk, hány területet érint az egészségügyi rendszertől, a jogalkotáson keresztül a nemzeti döntéshozásig, mind közösségi, mind egyéni szinten. Ezek mellett pedig más tényezők is elősegíthetik, hogy a szoptatás optimális módon valósulhasson meg. Ilyen például a nem szoptatásbarát társadalmi normák, szokások megváltoztatása, de nagyon fontos az anyát támogató apa és a tágabb család szerepe is, ahogy a média vagy a szociális támogató hálózatok, a szoptatástámogató szakemberek szemléletformáló jelenléte és munkája.

Szatmáron támogatják a szoptatást

A Szatmár megyei anyukák és egészségügyi szakemberek között is rengetegen vannak, akik igyekeznek támogatni a szoptatást, különböző fórumokon hívják fel a figyelmet arra, hogy az anyatejes táplálás az élet természetes körforgásának része. Dr. Roxana Varga újszülöttgyógyász és szatmári édesanyák szervezésében a koronavírus-járványt megelőzően évről évre egy nagyobb rendezvény keretében hívták fel a figyelmet Szatmárnémetiben is arra, mennyire fontos az anyatejes táplálás, ugyanakkor a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban is hangsúlyt fektetnek arra, hogy támogassák a szoptatást. Bár a babák ösztönösen keresik édesanyjuk mellét, sok első gyermekes anyukának kritikus a mellre helyezés, és szüksége lehet gyakorlati szakértő segítségre.

A szatmári anyukák is igyekeznek támogatni egymást, amiben csak lehet. Erre a célra egy Facebook-csoportot is létrehoztak (Sprijin în alăptare Satu Mare), melynek tagjai — több mint 2300-an — igyekeznek bátorítani és hasznos tanácsokkal ellátni egymást.

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ingyenes babaelsősegély- és újraélesztési tanfolyam lesz

Nem egy, hanem rögtön négy babaelsősegély- és újraélesztési tanfolyamot rendez a Părinți Salvatori Egyesület Szatmárnémetiben. Nem első ízben rendezik meg ezeket a megyeszékhelyen, legutóbb rekordidő alatt beteltek a helyek az ingyenes és nagyon hasznos tanfolyamokon.
Szatmárnémeti

Mariciui és Huamigel köztünk élnek!

Szerkesztőségünk kérésére a Szatmárnémeti Lakosság-nyilvántartó Hivatal összeírta az egyik legérdekesebb tavalyi statisztikát: melyek voltak az újszülötteknek választott leggyakoribb és a legritkább keresztnevek a 2023-ban.
Mi újság?

Augusztus első hete a szoptatás világhete

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) augusztus első hetét a szoptatás világhetévé, augusztus 1-jét az anyatej világnapjává nyilvánította. A WHO felszólítja a kormányokat: biztosítsák az édesanyáknak, hogy csecsemőiket hat hónapos korukig kizárólag szoptathassák!