Szatmárnémeti

Kulturális programok az ünnepek idején

Az eddigi években a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia karácsonyi koncerttel kedveskedett a komolyzenét kedvelő szatmáriaknak, idén azonban a koronavírus-járvány miatt sajnálatos módon nem tudta megnyitni kapuit a zenekedvelők előtt az ünnepi időszakban, ezért a művészek úgy döntöttek, hogy ők költöznek be otthonainkba zeneműveikkel.
Szatmárnémeti

Tisztújítás a SzameDT-ben

December 22-én rendezték meg a Szatmár Megyei Diáktanács (SzameDT) kongresszusát. A járványügyi helyzetre való tekintettel az eseményt az online térben tartották meg, s ennek keretén belül a tisztújítást is lebonyolították.
Szatmárnémeti

Kevesebb a forgalomba íratott autó

Idén március és december között kevesebb gépjárművet írattak forgalomba Szatmáron, mint az elmúlt év azonos időszakában, mondta el megkeresésünkre Valentin Farcău, a Szatmár Megyei Gépjárműbejegyzési és Jogosítványkibocsátó Hivatal vezetője.
Szatmárnémeti

Tovább tart a Florisal-per

Kezd bohózatba fordulni az új szatmárnémeti köztisztasági szerződés problémája, a rossznak kimondott álláspont lett újra jó. Ha nem az egyik fél emel itt panaszt, akkor a másik perel ott.
Szatmárnémeti

Bevásárlóközpontok ünnepi nyitvatartása

Karácsonykor többnapos vakáció vár az emberek többségére, de ünnep ide vagy oda, jó tudni az áruházláncok nyitvatartását, hiszen könnyen előfordulhat, hogy hirtelen szükség van még egy ajándékra, palack borra no meg a mindennapi kenyérre és tejre. 
Szatmárnémeti

Patthelyzet alakult ki színészbérek ügyében

Súlyosan alul voltak fizetve egyes szatmárnémeti színészek néhány megelőző évben, most jogerős döntésük van arról, hogy ez tényleg így van, ám a pénzüket egyelőre mégsem kaphatják meg.
Szatmárnémeti

Jól dolgoznak a „bükkaljai autópályán”

Alig három hónapja kezdte meg a munkát az új kivitelező a megye talán legtöbbet emlegetett útszakaszán, de a beruházás 53%-a már elkészült. Sajnos más, zajló útfelújítás kivitelezésénél nem ilyen jó a helyzet.
Szatmárnémeti

Új frakcióvezetőt választottak az RMDSZ szenátorai

Turos Lóránd szenátor lett az RMDSZ felsőházi frakciójának vezetője. A frakcióvezető-helyettesi feladatokat továbbra is Fejér László Ödön, a titkári feladatokat pedig Császár Károly Zsolt látja el. László Attila a szenátus háznagya lett.
Szatmárnémeti

Közintézmények és partnereink karácsonyi üdvözletei

A Szatmári Friss Újság munkaközössége nevében meghittségben gazdag áldott karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak és partnerünknek!
Szatmárnémeti

Városi ünnepi ügyfélfogadás

Szatmárnémetiben a Lakosságnyilvántartó Igazgatóságon, valamint a Helyi Adók és Illetékek Igazgatóságán az ünnepi időszakban az alábbi program szerint fogadják az ügyfeleket.
Szatmárnémeti

Szatmár megye ismét zöld zónába került

Szatmár megye fertőzöttségi szintje az alsó határértéknek minősülő 1,5 ezrelék alá csökkent (1,44), azaz ismét a zöld zónába tartozunk.
Szatmárnémeti

Tömött puttonnyal érkezik a motoros Télapó

Hosszú évek, évtizedek óta hagyománya van már annak, hogy decemberben „megszelídülnek” a motorosok, és a szeretet ünnepének környékén Télapóvá változnak át, mosolyt varázsolva a nehéz körülmények között vagy nevelőotthonokban élő gyermekek arcára.