Szatmárnémeti

Visszatérhetnek a rendezvények

A megyei tanács szakbizottsága kiértékelte Robert Laszlo menedzser tavalyi tevékenységét / Fotó: Szatmár Megyei Tanács
2021.07.30 - 16:00

Ezen a héten a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont menedzserének, Robert Laszlónak az éves kiértékelését hallgatta meg a Szatmár Megyei Tanács szakbizottsága. Az igazgató beszámolt az elmúlt év megvalósításairól, illetve bemutatta az idei évre vonatkozó terveket is.

Robert Laszlo beszámolt arról, hogyan alkalmazkodott az általa vezetett intézmény a pandémiás időszakhoz, mely a legtöbb tavalyra tervezett esemény megszervezését gátolta. Elmondta, hogy tavaly minimális olyan rendezvényt tudtak szervezni, melyen közönség is részt vehetett, inkább az online térben voltak aktívak. Ezenkívül a világjárvány arra kényszerítette őket, hogy rendezvények helyett a kulturális örökség feltárása és megismertetése, illetve különböző albumok és könyvek szerkesztése és kiadása felé orientálódjanak. Ugyanakkor 2020-ban az intézmény égisze alatt és a megyei tanács anyagi támogatásával 23 havi és negyedéves kiadványt jelentettek meg, mintegy 40 alkalommal.

A Doruri Sătmărene (román szekció) és Tövishát (magyar szekció) néptáncegyüttes megalapítása révén pedig lehetőség van arra, hogy a fiatalok is betekintést nyerjenek a néptánc világába. Az idei terveket illetően az intézményvezető elmondta: több eseményt már megtartottak, de a tervek között továbbiak megszervezése is szerepel, természetesen a COVID-19 miatt hozott szabályok szigorú betartása mellett.

S. B.
 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Moşteanu: jobb lett volna, ha Iohannis elnök, mediátori szerepkörét komolyan véve, már szerdán közbelép

Klaus Iohannis államelnöknek már szerdán hozzá kellett volna szólnia a politikai válsághelyzethez, és komolyan véve mediátori szerepkörét törekednie kellett volna, hogy megoldást találjanak a patthelyzetből való kilábalásra - vélte Ionuţ Moşteanu, az USR PLUS képviselőházi frakcióvezetője.
Szatmárnémeti

Keresik a pénztárak vezetőit

Hatvanan versenyvizsgáznak Románia-szerte a megyék „legtömöttebb pénztárcával” rendelkező közintézményeinek vezető pozícióiért.
Belföld

A járványvédelmi szabályok ismételt megszegése a cég tevékenységének felfüggesztését vonja maga után

Kedvezően véleményezte csütörtökön a szenátus gazdasági bizottsága a kormány törvénytervezetét, amely szerint a járványvédelmi szabályokat ismételten megszegő vállalkozások tevékenységük 15 vagy 30 napra való felfüggesztésével büntethetők.