Több szatmárnémeti címről is kaptunk olvasói telefonokat, hogy pár éve aszfaltozott járdát burkolnak újra idén, ugyanazzal az anyaggal, ugyanolyan technológiával, ugyanannak a cégnek az emberei, s olvasóink az iránt érdeklődtek, miért van erre szükség. Az emberek elégedettek a munkával, a korábbi burkolatnak — szemmel látható — problémái nem voltak, arra kíváncsiak, mégis miért van szükség ilyen rövid idő leforgása alatt megint aszfaltozni, mi egyéb ez, ha nem a közpénz nyilvánvaló eltékozlása.
A visszatérő esetek kapcsán Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzsert kerestük meg, akinek a válaszából az derült ki, hogy sokkal inkább költséghatékony városgazdálkodás történik ezen a téren, mintsem nyakló nélküli pazarlás. A város technikai igazgatója elmondta, hogy ahol nemrég leaszfaltozott úttest vagy járda kerül megint leaszfaltozásra, ott garanciális javításokról van szó. A város úgy egyezett meg annak idején a korábbi években a városi gödörtöméseket, aszfaltozásokat végző Drum Inservvel, hogy az elvégzett munka után a cég három év jótállást vállal. A közterület-fenntartó részlegen szépen vezetve vannak a munkavégzési dátumok, a határidőnaplókban meg ott van a garancia lejártának időpontja, és mielőtt ez eljönne, átnézik, hogy milyen állapotban van az elvégzett, garanciából kifutni készülő munka. Az egyezség része volt az is, hogy a kiegyezett fizetséget teljes egészében csak azután kapja meg a Drum Inserv, hogy ez a hároméves garancia lejárt, és az eredeti minőségében vagy javítást követően teljesítve van, ekkor történik meg az elvégzett munka átadás-átvételi procedúrája is, mutatott rá Maskulik. Ráadásul ettől az évtől a jótállási időszak háromról öt évre emelkedik az aszfaltozási munkákat illetően, az ARL Cluj-zsal való egyezség már ekkora garanciális időtartamról szól. A végösszeg tíz százaléka van visszatartva a garancia lejártáig.
A megyeszékhely több utcájában is ilyen garanciális javításokat végez vagy fog hamarosan végezni a Drum Inserv vagy valamelyik alvállalkozója, ilyen utcák a Fraternităţii, a Turturelelor vagy a Gavril Lazăr de Purcăreţi.
Princz Csaba