Szatmárnémeti

Hogy össze is érjenek az utak

Három év múlva kell készen lennie az összesen 10 sávos, Óvári–Csenger közötti határátkelőnek, amely egyrészt tehermentesíti a peteit, másrészt összeköti Szatmárnémetit az autópályával.
Szatmárnémeti

Már csak egyetlen település színtelen

A megye 65 területi-közigazgatási egységéből csak egyetlenegy község színtelen, azaz jelen pillanatban nem jegyeznek egyetlen fertőzöttet sem — méghozzá a járvány furcsa fintoraként az a Tartolc, amely pár héttel korábban még országos szinten is zászlóvivő volt fertőzöttségi szint terén.
Szatmárnémeti

Ritkábbak a fertőzések

A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház alkalmazottai között továbbra is akadnak koronavírussal fertőzöttek, azonban ritkábbak és enyhébb lefolyásúak a megbetegedések, mivel az egészségügyi alkalmazottak zöme oltott — tudtuk meg Marc Adrian kórházmenedzsertől.
Szatmárnémeti

Munkacsoport a romák társadalmi felzárkóztatásáért

A ROMACT-program keretében létrehozott munkacsoport elsődleges célja az, hogy az intézmények közötti hatékony együttműködéssel javítsák a roma közösségekben élő emberek mindennapjait.
Szatmárnémeti

Igazgatói versenyvizsga: Szatmáron 167 főt várnak az írásbelire

Pénteken újabb szakaszához érkezik az igazgatói versenyvizsga: országosan 10 órakor kezdődik a jelentkezők írásbeli vizsgája. Szatmár megyében a Mihai Eminescu Főgimnáziumban lesz a vizsgaközpont, ahol 167-en igyekeznek majd 7-esnél jobb jegyet szerezni.
Szatmárnémeti

Minden hetedik-nyolcadik lakos változtatott

Romániában a lakosság körülbelül 12–15%-a, vagyis minden hetedik-nyolcadik lakos változtatta meg a lakhelyét, elköltözve egyik településről a másikra az országon belül 2012 és 2019 között. Erdélyen belül a fő befogadó megyék Temes és Kolozs.
Szatmárnémeti

Ellenőrzik az intenzíveket a tűzoltók

Az elmúlt hetekben, hónapokban történt tragikus kórházi tűzesetek miatt mostantól folyamatosan ellenőrzik a tűzoltók az országban működő kórházakat, hogy megelőzzék a betegek és az egészségügyi személyzet egészségét és életét veszélyeztető tűzeseteket.
Szatmárnémeti

Hajléktalanok világnapja: meleg ebédet kaptak a szálló lakói

Október 10-én tartják a hajléktalanok világnapját, ennek apropóján a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS) munkatársai október 8-ra olyan tevékenységeket szerveztek, amelyek azokra irányították a társadalom figyelmét, akiknek nincs tető a fejük fölött.
Szatmárnémeti

Jövő héttől igényelhető a fűtéstámogatás

Hamarosan minden Szatmár megyei polgármesteri hivatalban igényelhető lesz a kiterjesztett érvényességű fűtéstámogatás. Az idei évtől változott az eddigi maximális jövedelemhatár, de annak, akinek például nagy kertje van, nem jár az állami szubvenció.
Szatmárnémeti

Közel 100 fertőzött és újabb három halott

Három újabb áldozatot szedett a koronavírus-járvány Szatmár megyében, egy nap leforgása alatt pedig hivatalosan 97 személynek lett pozitív a koronavírustesztje — jelentette a szatmári prefektúra.
Szatmárnémeti

Családias hangulat a Mosolyházban

A mikolai Noé Partium Egyesületnél jártunk, ahol az egyesület elnöke, Löchli Tünde számolt be a Mosolyházzal és a Fény Otthonával kapcsolatos terveikről, a gondozottak hétköznapjairól.
Szatmárnémeti

Több ezer hívás, főként covidosoktól

Megnőtt a Szatmár Megyei Mentőszolgálathoz befutó riasztások száma: korábban havonta átlagosan 3600 hívásra kellett reagálniuk, addig jelenleg havi 5000–5100 esetben kérik a segítségüket.