Szatmárnémeti

Munkacsoport a romák társadalmi felzárkóztatásáért

A roma közösség felzárkóztatását segítő munkacsoport alakult (Fotó: dassatumare.ro)
2021.10.12 - 17:00
A ROMACT-program keretében létrehozott munkacsoport elsődleges célja az, hogy az intézmények közötti hatékony együttműködéssel javítsák a roma közösségekben élő emberek mindennapjait.

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács partnerségével indított, Romániában 2013 óra működő ROMACT-program célja a helyi önkormányzatok segítése abban, hogy együtt tudjanak működni a roma közösségekkel a befogadó szakpolitikák és közszolgáltatások kidolgozásában. A program keretében létrehozott munkacsoport alakuló ülését szeptember 8-án, pénteken a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS) székhelyén tartották meg. A szociális igazgatóság munkatársai mellett a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a Szatmárnémeti Lakosság-nyilvántartó Iroda, a Helyi Rendőrség, a Máltai Szeretetszolgálat, a Stea Egyesület, a Caritas szervezet és a Hans Lindner Alapítvány képviselői is jelen voltak. A munkacsoport létrehozásának célja, hogy javítsa és erősítse a kommunikációs folyamatot a közpolitikák végrehajtásában részt vevő helyi szereplők között, javítva a roma közösségekben élő emberek életminőségét, és azonosítva az ezekben a közösségekben mutatkozó nehézségekre adandó megoldást. Az újonnan létrejött munkacsoport tagjainak közös erőfeszítésével, az intézmények közötti hatékony együttműködéssel, a közösségben meglévő igények integrált megközelítésének alkalmazásával sikerülhet javítani a roma közösségekben élő emberek mindennapjait. A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság köszönetet mond minden közintézménynek, szervezetnek és egyesületnek, amelyek pozitívan válaszoltak a munkacsoportba való meghívásra. A DAS munkatársai hisznek abban, hogy közös erővel sikerülhet elérni a roma közösségek életminőségének javítását, és megoldást találni az általuk átélt nehézségekre.

Szilágyi Kinga