Szatmárnémeti

Hogy össze is érjenek az utak

Fotó: MTI
2021.10.13 - 07:00
Három év múlva kell készen lennie az összesen 10 sávos, Óvári–Csenger közötti határátkelőnek, amely egyrészt tehermentesíti a peteit, másrészt összeköti Szatmárnémetit az autópályával.

Tegnap Szatmárnémetiben tartotta munkamegbeszélését — szám szerint a huszadikat — a román-magyar autópályákért felelős kormányközi vegyes bizottság, amelyen tervezők, kivitelezők, romániai és magyarországi illetékes hatóságok, a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) és a közlekedési és szállításügyi minisztérium képviselői, a budapesti román nagykövetség és a kolozsvári magyar főkonzulátus gazdasági titkárai s meghívott vendégként Pataki Csaba tanácselnök, Ioan Rus alelnök, illetve Altfatter Tamás kormánymegbízott vett részt.

A találkozó fő témája, mondhatni értelemszerűen, az Óvári–Csenger közötti majdani határátkelő, valamint az M49-es gyorsforgalmi és a szatmárnémeti körgyűrű és Óvári közötti gyorsforgalmi út összekötése volt, hiszen a két projekt részben különálló ugyan, de ugyanakkor össze is tartozik. Mint ismeretes, a két ország közötti harmadik autópálya-kapcsolatként is emlegetett Szatmárnémeti–Óvári–Csenger–Mátészalka–M49-es gyorsforgalmi–M3-as autópálya vonalának hazai háza táján idén pörögtek fel úgy igazán az események: a januári és márciusi, helyi szintű tárgyalásokat követően áprilisban két fronton is zajlottak az események — itthon a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) és a közlekedési és szállításügyi minisztérium megkötötte a szatmárnémeti körgyűrű és az óvári országhatár közötti, 11 kilométeres, négysávos gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának és műszaki tervének elkészítésére vonatkozó, 4,5 millió lej értékű szerződést, amelynek jövő tavaszig el kell készülnie (sőt, július derekán a határszakasz óvári oldalán elhelyezték a gyorsforgalmi út első alapkövét is), Budapesten pedig aláírták a Mátészalka–Csenger–Óvári–Szatmárnémeti közötti autópálya-határátkelő megépítéséről szóló megállapodást. Nem mellesleg mindezeknek köszönhetően jelentősen megnőtt az ázsiója a szatmárnémeti körgyűrűnek is, hiszen most már nem csak egy körgyűrű, hanem kapcsolódási pont is Magyarországgal és az európai úthálózattal, s ennek okán a beruházásnak idén év végéig tűzön-vízen át el kell készülnie, s át kell legyen adva a forgalomnak.

Mint a tegnapi munkamegbeszélésen ismételten elhangzott, az új határátkelőnek 2024-ig állnia kell (az átléptetési infrastruktúra magyar oldalon épül) — összesen 10 sávon történik majd a határátlépés: 4 sávon a teherforgalom, 2 sávon az autóbuszok és 4 sávon a személyautók számára. Egyébként a szakemberek átlagosan több mint tízezer átkelő személlyel számolnak, ami jelentősen tehermentesíti majd a Pete–Csengersima közötti határátkelőt mind személy-, mind kamionforgalom tekintetében, és amely a Nagylak 1 és Nagylak 2 határátkelők után a legnagyobb forgalmat bonyolítja le a román-magyar határvonalon. Persze a gyors és várakozásmentes határátkeléshez nemcsak tíz sáv, de megfelelő mennyiségű humánerőforrás is szükségeltetik — mint megtudtuk, a két ország belügyminisztériumai, pontosabban határrendészeti felső szervei között is zajlanak az egyeztetések.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Épül az M49-esen a Kraszna híd - VIDEÓ

A Duna Group már hidat épít és aszfaltoz, román oldalon papíroznak.
Belföld

Az autópálya-építő is feketézik

Egy huszonhat millió lejes szerződés sem elég a szabálykövetéshez.
Szatmárnémeti

Lázár János: Amilyen a gazda, olyan a város, olyan a megye!

Van összefüggés Európa Parlamenti képviselő, miniszter, polgármester és megyei tanácselnök között, vannak olyan közös pontok, ahol akkor van eredmény, ha van együttműködés.