Szatmárnémeti

Minden hetedik-nyolcadik lakos változtatott

Fotó: Habarits Zsolt
2021.10.12 - 11:27
Romániában a lakosság körülbelül 12–15%-a, vagyis minden hetedik-nyolcadik lakos változtatta meg a lakhelyét, elköltözve egyik településről a másikra az országon belül 2012 és 2019 között. Erdélyen belül a fő befogadó megyék Temes és Kolozs.

Romániában az előző népszámlálást követően, 2012 és 2019 között körülbelül 2,2–2,6 millió személy változtatta meg a lakhelyét, elköltözve egyik településről a másikra az országon belül. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 12–15%-a, minden hetedik-nyolcadik lakos részt vett a belső migrációs folyamatokban — állapítja meg az Erdélystat friss elemzése.
Az országon belüli vándorlás „virágkora” a szocializmus idején volt, Romániában ennek az irányított folyamatnak kimondott célja a falusi lakosság arányának csökkentése volt. Ennek ellenére jelenleg is Románia az egyik legkevésbé urbanizált európai ország: a városi lakosság aránya valamivel 55% fölött van.
Romániában és Erdélyben 1991 után a belső migráció intenzitása a 2000-es évek elejéig csökkent, majd 2005 után kisebb, 2015 után pedig már nagyobb mértékben nőtt.
2011 után leginkább Bukarest-Ilfov régió migrációs nyeresége növekedett. Erdélynek is pozitív az egyenlege, a migrációs arány itt is növekedett, de kisebb mértékben. A többi romániai régió esetén migrációs veszteséget láthatunk. Erdélyen belül a fő befogadó megyék Temes és Kolozs voltak. Másodlagos migrációs célpontoknak Szeben, Brassó, Arad és Bihar megyék tekinthetők. A többi erdélyi megyének belső vándorlási vesztesége volt ebben az időszakban, a két fő kibocsátó megyének Krassó-Szörény és Hunyad megye tekinthető.
Erdélyben a fő migrációs célpontok a nagyvárosi vonzáskörzetben levő települések voltak. Az erdélyi nagyvárosok közül egyedül Kolozsvárnak pozitív a migrációs egyenlege (többen költöztek be a városba, mint el onnan), de az igazi nyereséget a város határában levő községek (elsősorban Szászfenes, Apahida és Kisbács) könyvelhették el. Kolozsvárral ellentétben Temesvár jelentős népességkibocsátó nagyváros, de a vonzáskörzetében levő községek (elsősorban Gyüreg, Újszentes, Újmosnica) szintén számottevő migrációs nyereséggel bírnak. Kolozsvár és Temesvár után a Brassó, Szeben és Nagyvárad vonzáskörzetében levő községek és kisebb városok is pozitív migrációs mérleggel rendelkeznek. Az Erdélystat elemzői hangsúlyozzák, hogy az erdélyi nagyvárosi vonzáskörzetben levő községek népessége évi 3%-kal nőtt 2012 és 2019 között, vagyis 8 év alatt nagyjából a lakosságuk egynegyedével gyarapodtak.
Összességében az erdélyi városoknak, ezen belül főleg a kisebb városoknak jellemzően vándorlási veszteségük van: vagyis többen költöznek el a városokból, mint amennyien beköltöznek oda. A legnagyobb népességkibocsátó települések az egykori ipari vagy bányászvárosok vagy olyan községek, amelyek távol esnek a megyeszékhelytől vagy fontosabb városoktól. A fontosabb székelyföldi városok is népességkibocsátó települések. Sepsiszentgyörgy mellett Árkos, Csíkszereda mellett Csíkszentlélek, Székelyudvarhely mellett Felsőboldogfalva rendelkezik a legmagasabb vándorlási nyereséggel.

Szatmár kibocsátó megye

A belső migrációs folyamatokat elemezve Erdélyen belül is jelentős különbségeket figyelhetünk meg. Vannak célmegyék, ahová többen költöznek be a vizsgált periódusban (2012–2019), mint amennyien elköltöznek. És vannak kibocsátó megyék, ahol ez a folyamat fordított — állapítja meg az Erdélystat. Mint írja, Szatmár megye 2002-ig inkább befogadó megye volt, majd ezután migrációs egyenlege kisebb veszteségbe fordult. A 2012–2019 között összesített adatok szerint Szatmár megyében -1165 volt a migrációs egyenleg, ezer lakosra számítva az éves migrációs arány -0,4 százalék. Az állandó belföldi és külföldi migráció egyenlegének éves, átlagos aránya -1,2 százalék ezer lakosra számítva, míg az ideiglenes belföldi migráció egyenlege ezer lakosra vetítve -2 százalék.
A legnagyobb állandó belföldi (és külföldi) vándorlási egyenlegből számolt migrációs aránnyal rendelkező erdélyi települések között találjuk Szatmárnémetit is. Az Erdélystat szerint 2012–2019 között 5160 fővel csökkent a lakossága a megyeközpontnak, míg a város vonzáskörzetében lévő településeken 2832 fővel nőtt a polgárok száma. A legnagyobb népességkibocsátó erdélyi települések között Szatmár megyei községet is találunk, az Erdélystat elemzői itt Komorzánt említik.

A teljes elemzés az erdelystat.ro honlapon olvasható.

 

Ajánljuk még a témában:

Mi újság?

Legjobb iskolák között van a Kölcsey Ferenc Főgimnázium

Nyolcadik legjobb iskola a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, további öt Szatmár megyei iskola pedig a legjobb 100 iskola közé tartozik – derül ki az Erdélystat felméréséből.
Belföld

Megvizsgálták a szociális juttatások alakulását

Romániában összesen 19,6 milliárd lejt költött a kormány szociális juttatásokra 2020-ban, míg Erdélyben 6,7 milliárd lejt — írja az Erdélystat friss elemzése. Erdélyben a szociális juttatások csaknem háromnegyedét (74%-át) a gyermekes családok kapták.
Szatmárnémeti

Kevés születés, sok megbetegedés

Közölte 2021-es tevékenységeinek mérlegét a DSP; kiderült, mekkora volt a népességfogyás megyénkben, melyek a mortalitás legfőbb okai, és az, hogy melyek a leggyakoribb betegségek.