Szatmárnémeti

Támogatásra jogosultak a pályakezdő fiatalok

Akik regisztrálnak az AJOFM-nél, és egy évre munkába állnak, elhelyezkedési bónuszt kapnak.
Szatmárnémeti

Majd' 123 ezren fizettek kötelező magánnyugdíjat

Az Országos Nyugdíjpénztár honlapján közzétett adatokból kiderül, hogy országosan 7 648 705 szerződést tartottak nyilván a második pillérben 2020 decemberében, melyekből 122 933 Szatmár megyében köttetett.
Szatmárnémeti

Szemák Zsuzsa nem ítélkezik, tükröt tart elénk

Tegnap a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegének (Vécsey-ház) kiállítótermében nyílt meg Szemák Zsuzsa Tükör című egyéni tárlata. Az érdeklődők az utóbbi egy-két év alkotásaival ismerkedhetnek meg, ezek tükrében kereshetik önmagukat.
Szatmárnémeti

Beoltatlan tanár csak online tanítson?

A vakáció ellenére nem mondható unalmas területnek a tanügy, hiszen Sorin Cîmpeanu tárcavezető nyilatkozatai megbolygatják az életet.
Szatmárnémeti

Kettős oltási rekord Szatmár megyében

Az oltási kampány kezdete óta első alkalommal érte el az 1449 főt a napi beoltottak száma, illetve haladta meg az ezer főt azok száma, akik az oltás első dózisát kapták meg.
Szatmárnémeti

Már rendelhető a Stea Kert zöldségkosara

Ismét rendelhető a Stea Egyesület által kínált friss zöldségkosár. A rendelések által a programban részt vevő és az abban szorgoskodó kedvezményezettek munkáját is meghálálhatjuk.
Szatmárnémeti

Házi betegápolásra mindig szükség lesz

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által 25 éve megalapított Szent Hildegárda Házi Betegápoló Központ szakembereit is komoly kihívás elé állította a világjárvány, de a működése így is folyamatos volt, hangsúlyozza Kiss Angéla, az intézmény vezetője.
Szatmárnémeti

Tour de Túr: május 22-én startolna

Márk-Nagy János, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy május 22-én, biztonságos körülmények között szeretnék megrendezni a Tour de Túr idei kiírását.
Szatmárnémeti

Huszonhétezer adójóváírás

Jól áll adóbeszedés terén a szatmárnémeti adóhivatal, annak köszönhetően, hogy a város lakói szeretik hamar letudni adóikat, és sokan igyekeznek kihasználni, hogy van 10 százalékos jóváírás.
Szatmárnémeti

Tibor napján zöldül a rét

Ma április 14. van, Szent György, avagy szelek havában járunk. Az év Gergely-naptár szerinti 104. napja, Tibor-nap.
Szatmárnémeti

Tárlat az „aranykor” mindennapjairól

A Szatmár Megyei Múzeum egy „időutazásra” hív minden érdeklődőt, hogy A kommunizmus emlékei. Mindennapi élet Szatmárnémetiben című tárlat révén betekinthessenek az „aranykor” mindennapjaiba.
Szatmárnémeti

Előbb öl meg a villám, mint a vakcina

Nehezen enyhül a lakosság bizalmatlansága a brit-svéd AstraZeneca új típusú koronavírus elleni védőoltásával kapcsolatban. Jól bizonyítja mindezt az, hogy országszerte azokban az oltóközpontokban, ahol ezzel oltanak, folyamatosan vannak szabad helyek.