Szatmárnémeti

A PAPADIA biobolt új üzletében várja a vásárlókat (X)

A már jól ismert és kedvelt Papadia biobolt idén nyár elején az új központi sétálóutcába, a Coposu sétányra költözött (az Ali Baba pizzázó mellé). Ebben sokkal tágasabb és elegáns környezetben várja az idei karácsonyi kuponnal vásárlókat. A költözésre azért volt szükség, mert a vállalkozás kinőtte a kis üzlethelyiséget, hiszen ha a vásárló belép az új üzlethelyiségbe, egyből szembetűnik, hogy bőséges az árukínálat, a polcok roskadoznak a termékektől.
Szatmárnémeti

„Alig” 450 tasakocskát találtak

November 15-én ismét drogdílereknél kutakodtak a kommandósok és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei Szatmárnémeti két helyszínén — és természetesen most sem eredménytelenül.
Szatmárnémeti

A műalkotás nem csupán re-prezentálás

Jáger-Péter Mónika 2008-ban végzett a BBTE magyar nyelv és irodalom szakán, 2008–2009-ben az irodalom és társadalmi magiszteri program hallgatója, ezt követően doktori képzésben vett részt. Az alábbiakban a kötetben is megjelent doktori disszertációjáról kérdeztük.
Szatmárnémeti

András napon kapcsolják fel a díszfényeket Szatmárnémetiben

November 30-án fogja felkapcsolni a polgármester a szatmárnémeti karácsonyi fényeket.
Szatmárnémeti

A koraszülöttek világnapjához csatlakoznak

A reményt, a kitartást és a bizakodást szimbolizálva a koraszülöttek világnapján a világ számos épülete lila megvilágításba burkolódzik. Ehhez csatlakozik a Boldog Scheffler János Központ is.
Szatmárnémeti

Ne hagyjuk, hogy vérhiány legyen!

Az egyik legönzetlenebb cselekedet a véradás, sajnos mégsem gyakorolják ezt túl sokan. A vérközpontok alig tudják teljesíteni a kórházak kéréseit. Vérre szoruló betegek viszont mindig vannak.
Szatmárnémeti

IGEsziget háromszáz

Háromszázadik alkalommal is szólt az ige a Szatmárnémeti-Szigetlanka Református Egyházközség Facebook-oldalán.
Szatmárnémeti

Szatmári köztisztviselők is hamisíthattak Covid-igazolványt

Hamis oltási igazolványok miatt zajlanak házkutatások ma Bihar és Szatmár megyében. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálatának ügyészei 13 helyszínen tartanak házkutatásokat, köztisztviselőknél és egy közintézmény székhelyén – a petei vám épületében lévő oltóponton.
Szatmárnémeti

Kamu nyereményjáték az Instagramon

Az Instagram napjaink egyik legfelkapottabb közösségi hálózata, ahol kedvünkre oszthatunk meg képeket, videókat és különböző tartalmakat. Többféle nyereményjátékban is részt vehetünk, amikre rendszerint úgy tudunk benevezni, ha teljesítünk bizonyos feltételeket.
Szatmárnémeti

Bevetésre készek a hókotrók

Bár ragyogó napsütés jellemzi még az időjárást, ám hétvégére különféle fajtájú csapadékot (beleértve a havazást is) és enyhén fagypont alatti hőmérsékletet jósolnak a meteorológusok, ami gyorsan korcsolyapályává változtat(hat)ja az utakat.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az igazgatói vizsga szóbeli szakasza

Tegnap kezdődött, és november 23-ig tart megyénkben az iskolaigazgatói versenyvizsga szóbeli szakasza. Az igazgatói és aligazgatói tisztséget elnyert vizsgázók nevét december 17-én közlik majd, a mandátumaikat pedig 2022. január 10-től kezdhetik el.
Szatmárnémeti

Erősebb áram a vízműnek

A kakszentmártoni vízművet ellátó elektromos hálózat középfeszültségű szegmensének felújításáról szóló szerződést írt alá tegnap az Apaserv Rt. és a fejlesztést elvégző Electromara Kft.