Szatmárnémeti

A koraszülöttek világnapjához csatlakoznak

2021.11.16 - 14:49

A statisztikák szerint Romániában 30 percenként jön világra egy koraszülött gyerek, azaz nagyjából tíz gyerek közül egy koraszülött. A koraszülés pedig rendkívül komoly testi, szervi, motorikus vagy akár intellektuális problémákkal is járhat. Utóbbiak később például tanulási vagy viselkedési zavarként jelenhetnek meg. A helyzet és a probléma pontos feltérképezése, valamint a megfelelő terápiás csomag összeállítása azonban biztosíthatja a fejlesztések eredményességét.
Pontosan erre, a szakemberhez való fordulás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet november 17-én, a koraszülöttek világnapján a Boldog Scheffler János Központ, amelynek szolgáltatási palettája a nyár közepétől a koraszülött gyerekek ingyenes szűrésével bővült.
A figyelemfelkeltő akció helyszíne a Boldog Scheffler János Központ épülete, amely Szatmárnémetiben, a Ştefan cel Mare utca 9. szám alatt található. A tervek szerint 18.30-tól lampionokat eregetnek majd a november közepi szürkületben, és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatásával különleges fénytechnikával lilára, azaz a koraszülöttek színére „festik” a központ közel 200 éves épületét.
A koraszülött gyerekek felmérése, vizsgálata és fejlődésük figyelemmel követése, egyben a figyelemfelkeltő esemény része a Hatékony Szűrési és Prevenciós Programok Fejlesztése és Tesztelése ROHU–450 elnevezésű projektnek, amely az INTERREG V-A Románia–Magyarország 2014–2020 Együttműködési Program 9/a – „az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése” beruházási prioritás keretében az Irgalmas Rendi Nővérek Egyesülete és a magyarországi, Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó partnerségében valósul meg. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a programban részt vevő két partner társfinanszírozásával életre hívott projekt a daganatos és kardiovaszkuláris megbetegedések szűrését, a korai felismerést, valamint a koraszülött gyermekek fejlődési rendellenességeinek prevencióját tűzte ki céljául.
A koraszülöttszűrésre jelentkezni személyesen 8 és 16 óra között a Boldog Scheffler János Központban, illetve a 0770.715.122-es és a 0361.408.872-es telefonszámon lehet.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Egy ölelés, ami gyógyít – országos összefogás a legkisebbekért

Az anyai ölelés mint életmentő kezelés – Szatmár is részese az országos kezdeményezésnek.
Szatmárnémeti

Remény és aggodalom a szatmári szülészeten

Óvatos bizakodás a szatmári demográfiai adatokban, miközben nő a koraszülések aránya. Tavaly közel 1400 baba jött a világra a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban.
Szatmár megye

Ma van a koraszülöttek világnapja

2024-ben tízből egy újszülött idő előtt jött a világra a szatmári kórházban. A legkisebb baba súlya mindössze 680 gramm volt.