Szatmárnémeti

De minimis támogatást igényelhetnek

Hektáronként 200 eurós támogatást ajánl a mezőgazdasági minisztérium azoknak a termelőknek, akik hajlandók adott mennyiségben és értékesítési időszakban étkezési krumplival ellátni a hazai fogyasztói szükségleteket. Az új támogatási programról döntött a kormány.
Szatmárnémeti

A kisérettségi után kezdődik a „nagyok” vizsgázása

Egymást váltják a nyolcadik és a tizenkettedik osztályos diákok a vizsgák tekintetében; míg három héttel ezelőtt a „nagyok” szóbeliztek, az elmúlt héten a nyolcadikosok képességfelmérésére került sor, ma pedig a tizenkettedikesek írásbeli érettségimaratonja veszi kezdetét.
Szatmárnémeti

Kölcseysek a végeken

A járványt követően visszatért az életünk a régi kerékvágásba, az iskola falai között a tanórák mellett megjelentek az egyéb programok és idén került megvalósításra a budapesti Ady Endre Gimnáziummal egy az előző évben megnyert Határtalanul pályázat. A megnevezett intézménnyel évek óta tartó jó kapcsolatunk van, testvériskolánk is, igencsak vártuk tehát a kirándulást, mert tudtuk, hogy Farkas Zoltán a budapesti gimnázium történelem-földrajz szakos tanára nagy tapasztalattal rendelkezik e téren és mindig izgalmas programokat állít össze.
Szatmárnémeti

Elballagtak a kölcseys gyógyszerész asszisztensek

A diák anyanyelvén érti meg legjobban választott szakmájának mesterségbeli fogásait és a betegséggel küzdő emberek egyszerűbben és jobban szót értenek anyanyelvükön a felírt gyógyszerek megvásárlásánál — elballagtak a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban működő magyar nyelvű, posztliceális képzés gyógyszerészeti asszisztensei.
Szatmárnémeti

Szorosabbra fűzte a testvérmegyei szálakat Szatmár és Ostalbkreis

Háromnapos hivatalos testvérmegyei látogatást tett Szatmár megyében a németországi Baden-Würtenberg tartományi Ostalbkreis megye prefektusa és megyei tanácselnöke, dr. Joachim Bläse, Karl Kurz gazdasági igazgató és a szatmári születésű Stefan Weber, hogy látogatásukkal még szorosabbra fűzzék a testvérmegyei szálakat.
Szatmárnémeti

Mélygarázs: bevétel, vagy közszolgálat?

Lesz némi bevétele is a szatmárnémeti közkasszának abból, hogy magáncég üzemelteti majd a tervezett föld alatti parkolót, de az ellenzéki tanácsosok még több bevételt szeretnének ebből.
Szatmárnémeti

Foglaljanak asztalt, termet a Véndiáktalálkozóra!

A szatmári véndiákok elkezdték a visszaszámlálást, rohamosan közeledik a jubileumi Véndiáktalálkozó, amely július 8-án és 9-én kerül megrendezésre.
Szatmárnémeti

Megkapta a város a Sport Hotelt

Betartotta a szavát Novák Eduárd sportminiszter, addig kilincselt a kormányépületben, míg sikerült elfogadtatnia, hogy szatmárnémeti tulajdonba kerüljön a Mileniului utcai Sport Hotel.
Szatmárnémeti

Jazz in the church és Sárik Péter

Különleges zenei élmény a szatmáriaknak: Sárik Péter és csapata a zsinagógában úgy játszott Bartókot, hogy azoknak is tetsszen, akik nem szeretik sem Bartókot, sem a dzsesszt.
Szatmárnémeti

Könnyű volt az idei szóbeli

A megkérdezett érettségizők szerint könnyűek voltak az idei szóbeli vizsgák, sőt, a magyar tannyelvű maturandusok zöme úgy értékelt, a román szóbeli is „kifejezetten könnyű” volt.
Szatmárnémeti

Várja a végzősök regisztrációját az AJOFM

A Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség munkatársai felhívják a 2022-es végzősök figyelmét arra, hogy már regisztrálhatnak a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökségnél, azt követően pedig részesülhetnek az intézmény szolgáltatásaiban, amelyek elősegítik a munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket.
Szatmárnémeti

Nem szűnik a segítés

Újabb tekintélyes értékű segélycsomag indult el Szatmárnémetiből az ukrajnai Beregszászra. A szatmárnémeti rászorulóknak is jut segítség.