Szatmár megye 2015 óta ápol nagyszerű testvérmegyei kapcsolatot a németországi Ostalbkreissal — a két megye közel egy évtizedes kapcsolata alatt számos közös projektet indítottak és ezeknek köszönhetően számos konkrét megvalósítás is született. Ugyanakkor a testvérmegye a legnagyobb szükségben, a Covid járvány kitörésekor is az elsők között volt, akik segítő kezet nyújtottak és védőfelszereléseket küldött a szatmári kórházaknak.
„Elsőként megköszöntem nekik, hogy a járvány idején is kisegítettek minket orvosi eszközökkel, mentőautókkal és maszkokkal, valamint védőöltözettel — több tízezer darabról beszélünk, s bár nekik sem volt sok, segítettek. A testvérmegyei kapcsolat továbbra is aktív, egy élő kapcsolat, hiszen jelenleg közösen próbálunk XXI. századi megoldásokat találni a hulladékgazdálkodásra, a víz és szennyvíz kezelésre egyaránt, de a látogatás során több olyan fontos témakörökről is egyeztettünk, mint az oktatás és a duális oktatás (amelyre kimondottan jó példa a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Iskolaközpont), az egészségügy, az Európai Uniós finanszírozások, régi-új területként a turizmus, illetve közös szociális és kulturális projektek beindítása. Ez a kapcsolat nagyon fontos Szatmár megye számára. Folytatni fogjuk az együttműködést nem csak intézményi szinten, hiszen azt szeretnénk, hogy a Szatmár és az Ostalbkreis megyei közösségek is megismerjék egymást. ” — fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök.
Mint kiemelte, a megyei tanács meghívásának és az Ostalbkreis megyei küldöttség látogatásának legfőbb célja, hogy a 7 évvel ezelőtt elindított közös projekteket – amelyek egy részét a világjárvány miatt felfüggesztettek – most újra elindítsák.
A német küldöttség látogatása során megtekintette a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház neurológia osztályának új, moduláris épületét, amely jelenleg az ország egyik legkorszerűbb ilyen jellegű egészségügyi intézménye — erről a küldöttség tagjai is elismerően nyilatkoztak, sőt követendő példaként fogják javasolni otthoni egészségügyi intézményeik számára is. A német küldöttség meglátogatta a szatmárnémeti körgyűrű már a végéhez érkező építési munkálatait, míg Kereskényi Gábor polgármester vezetésével a szatmáriak számára nagy fontossággal bíró harmadik Szamos híd építési területét is megtekintették.
Nagykárolyban a vendégeket Kovács Jenő polgármester és a Német Demokrata Fórum helyi képviselői fogadták, míg Halmi községben kilátogattak a román – ukrán határátkelőhöz. ahol dr. Joachim Bläse és csapata pozitívan értékelte a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek ukrán menekültekért tett erőfeszítéseit. A határzóna megtekintése után meglátogatták a Havasi Gyopár Nevelőotthont, majd rövid kirándulást tettek a környék turistaútjain és megtekintették a helyi szőlészeteket is.
Három év alatt sokat fejlődött Szatmár
„Azt látom, hogy három évvel ezelőtti látogatásom óta Szatmár megye és Szatmárnémeti rengeteget fejlődött, és az életszínvonal is jelentősen emelkedett. A továbbiakban is folytatni fogjuk az együttműködést például az egészségügy területén, melynek első lépéseként korszerű és új mentőautókat fogunk adományozni, melyekkel a megye különböző egészségügyi intézményei közötti betegszállítást lehet majd megoldani. Ugyanakkor a hulladékgazdálkodás és a tanügy területén történő tapasztalatcsere és együttműködés továbbra is prioritás marad a számunkra. A további területeket érintő közös programok listája pedig még nyitott marad.” – hangsúlyozta dr. Joachim Bläse.
„Ez a kapcsolat nagyon fontos Szatmár megye és Ostalbkreis számára — mi ketten vagyunk a megyék vezetői, mi értjük egymást és jó dolgokat akarunk. De azt is akarjuk, hogy több száz ember a napi szintű kapcsolatot vegye fel egyik megyéből a másikkal, a közösségek is megismerjék egymást. Egymástól tudunk tanulni, egymást tudjuk segíteni, és nem utolsó sorban arra kértem őket, hogy lobbyzzanak is a nagy német cégeknél: igenis érdemes Szatmár megyébe befektetni — ezért is mutattuk meg a körgyűrűt, az összekötő gyorsforgalmi utat, a repteret, hogy lássák: van infrastruktúra, elérhető közelségben vagyunk Európa szívéhez. ” — hangsúlyozta Pataki Csaba.
A Szatmár megyei látogatás során a németországi küldöttség tagjai találkoztak még a Prefektusi Hivatal, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, illetve a Német Demokrata Fórum vezetőivel, továbbá Nagy Szabolcs parlamenti képviselővel is. Sz. K. M.