Az egymás sajátos, tájegységekre vonatkozó kultúrájának kölcsönös megismerése két részletben történt, tavasszal ők látogattak meg bennünket és együtt fedeztük fel a Székelyföld látnivalóit, a tanév lezárásaként pedig mi tettünk látogatást Magyarországon és fedeztük fel Pécset és környékét. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk egyik alkalommal sem, hóvihar keveredett a tavaszba, a nyári kirándulás alkalmával pedig három napig csorgott a nyakunkba az eső, úgy, hogy az időjárástérképen csak felettünk volt egy felhőpamacs, az ország többi részén pedig szikrázott a nap.

A székelyföldi kirándulás alkalmával a küküllőmezői Nap Parkban volt a szállásunk és onnan indultunk minden nap felfedező túrára. Első nap Szejkefürdőt látogattuk meg és a szomszédságában lévő Mini Erdély Parkot. Állig begombolkozva, a kapucnit a fejünkre húzva sétáltunk a nagy műgonddal kidolgozott makettek között és fedeztük fel az általunk ismert épületeket vagy terveztük meg egy következő látogatás témáját. Délután pedig a Szentegyházi Gyerekfilharmónia működésébe nyertünk betekintést, amit Haáz Sándor ezelőtt 40 évvel alapított. A tanár úr lelkesedése mindenkit lenyűgözött, amilyen odaadással végzi ezt a nemes feladatot, igazi iskolateremtő pedagógus. A délutáni próbára érkező gyerekekkel együtt elénekeltünk néhány kurucnótát és megnéztük a gyűjteményt, amit az épületben felhalmoztak az évek alatt.

A második napot a természeti értékek megismerésére szántuk, a Szent Anna tó körül sétáltunk egyet a hóesésben, majd vezetővel besétáltunk a Nagy-Mohos lápba és bár a hideg a csontunkba költözött, jó volt megcsodálni a természetet ebben az évszakban is, és néhány növényritkaságot megismerni. A nap második felében a csíksomlyói Kegytemplomban voltunk, ahol egy ferences szerzetes bemutatta a helyet és még a kevésbé vallásosokat is hatalmába kerítette a „genius loci” a Napba öltözött Boldogasszony láttán. Másnap már csomagjainkkal együtt indultunk neki az aznapi kirándulásnak és útban hazafelé látogatást tettünk Fehéregyházán és Nagyszebenben. A fehéregyházi emlékparkban órára lebontott, pontos történetét ismerhettük meg Petőfi Sándor élete utolsó napjának, amelynek végén a lánglelkű költő örökre eltűnt és azóta is találgatások tárgya, hogy a csatatéren lelte-e halálát. Nagyszeben gyönyörű város és a szűkre szabott időkeretben gyorsan végigrohantunk a város nevezetességein idegenvezetőnk kíséretében, azzal a hiányérzettel szállva fel a buszra, hogy ide még vissza kell jönni! A késő esti órákban érkeztünk meg Szatmárnémetibe, ahol a budapesti diákokat kölcseys diákok szállásolták el és valószínűleg ismertették meg őket a város esti arcával. Amit aztán másnap napvilágnál is láthattak, mert egy városnéző játékban vettek részt együtt, amelynek során humoros utasítások alapján találtak rá a város nevezetességeire. És hát elérkezett a búcsú pillanata, de azzal a tudattal engedték útjukra a kölcseysek frissen szerzett barátaikat, hogy „hamarosan folytatódik a történet veletek Pécsett”

És hát így is lett, mert a júniussal nem csak a tanév vége érkezett el, hanem a nagyon várt pécsi kirándulás is. Felrobogtunk a 65 személyes buszunkkal Budapestre, felvettük az adys diákokat és irány Pécs. Egész nap hét ágra sütött a Nap, amit legközelebb négy nap múlva láttunk újra, Budapesten. Újra megtapasztaltuk az egyik jó barátom nagy mondását, miszerint „nincs rossz idő, csak hiányos felszerelés”. Így az időjárás kicsit átrajzolta a programunkat, de azt hiszem, hogy a lehetőségekhez mérten kimaxoltuk. Első nap a szigetvári ásatások színhelyére szerettünk volna kimenni, ahol néhány éve megtalálták Szulejmán szultán türbéjét, ami igazi világszenzációnak számított, de az eső és a sár ebben megakadályozott, így az egyik ásatásvezető a szigetvári várban mesélte el az ásatás történetét, majd pedig egy fegyverbemutatón vettünk részt. Délután az eső elől bemenekültünk a siklósi fürdőbe, ahol a bátrabbak úszhattak a kinti medencében, a kevésbé bátrak pedig szaunázhattak. Másnap Pécs következett, ahonnan megint csak azzal az érzéssel távoztunk, hogy ide még vissza kell jönni, de előtte még megtekintettük a Csontváry kiállítást, valamint a Zsolnay múzeumot és a Jakováli Hasszán Dzsámit.

A Csontváry kiállításon a diákok hosszan üldögéltek a Magányos cédrus előtt és ami a magyar irodalom tankönyveiben illusztrációként jelenik meg, az most teljes valójában tárult fel előttünk. Órákig lehetett volna még üldögélni a képek előtt Csontváry különleges képi világában gyönyörködve, de a program szorított és a Zsolnay múzeumban ugyanazt érezte az ember, mint általában a múzeumokban, hogy ennyi szépséget egyszerre nem lehet befogadni. A dzsámit Pap Norbert a Pécsi Tudományegyetem tanára mutatta be, aki a szigetvári ásatásokban is részt vett és általa ismereteket nyerünk a törökök 150 éves magyarországi létéről. Másnap Villányba mentünk, a teljességhez hozzá tartozik a híres borvidék bemutatása is, majd pedig Mohácson a Busóudvar múzeumot és az emlékparkot látogattuk meg. A busó múzeum is nagy élmény volt, de igazi nagy élmény egy busójáráson való részvétel lehet. Az emlékparkban nekem  Ady Endre „Nekünk Mohács kell” című verse jutott eszembe, miközben sok vesztes csatáink egyikét mutatták be igen szemléletesen, még egy tömegsírba is betekintettünk. Este már Budapesten hajtottuk álomra a fejünket és Pécs elhagyásával magunk mögött hagytuk az esőt is. Másnap a várban volt még egy városismereti játék, ami a kirándulás utolsó programpontja volt.
Ez a felsorolásszerű élménybeszámoló nem tudja visszaadni a szerzett élményeket és ami egyáltalán nem fér bele a szöveges beszámolóba, azok a barátságok, amelyek talán egy életre köttettek!
                        
Sárándi Annamária, biológia szakos tanár - Kölcsey Ferenc Főgimnázium