Február végén zajlott az idei Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny döntője. A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kar szakemberei 1985 óta rendezik meg ezt a versenyt, amely belépő lehet a diákolimpiák világába is, így a legjobb helyezettek egyben a válogatóversenyekre is meghívást kapnak.
A népszámlálás kapcsán Kereskényi Gábor polgármester nemcsak a magyarság részarányának fontosságát hangsúlyozza, de azt is: Szatmárnémeti megmaradjon 100 ezer fősnél nagyobb városnak.
Indulásának 60. évfordulóján ismét személyes jelenléttel rendezik meg a népszerű elsősegélynyújtó versenyt, a Hozzáértő Ápolókat. A verseny az egyetlen egészségügyi oktatási és elsősegélynyújtó program gimnazisták és középiskolások számára Romániában.
A Szatmár Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM SM) munkatársai egy országos kampány keretében a 4730-es CAEN-kóddal rendelkező munkaadóknál, melyek üzemanyag-forgalmazási tevékenységet folytatnak, végeztek ellenőrzéseket.
Szatmárnémetiben került szóba a nyilvánosság előtt először, hogy Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és vízügyi csapata mit kíván tenni annak érdekében, hogy megállítsa a romániai folyókból Magyarországra átsodort hulladékuszályokat.
Ragyogó példa számunkra Szent József ebben az elsötétülő világban: jó édesapa volt, olyan, aki imádkozott és dolgozott; felismerte Isten hangját, és meg tudta azt különböztetni a világtól — mondta Pakot Géza SJ Szent József ünnepén a székesegyházban.
Vizsgálatokat folytat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnál – tudatta az ügyészség rövidke keddi közleményében. Mint tájékoztattak, korrupciós tettek és európai alapokkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt vizsgálódnak a megyeközpont polgármesteri hivatalában.
A március 14-e és 20-a közötti héten 14 495 személy kapta meg Romániában a Pfizer–BioNTech, a Moderna vagy a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját — derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) hétfőn ismertetett adataiból.
Másfél évvel ezelőtti területrendezési tervet (PUZ) kezdtek el végrehajtani Szatmárnémetiben, a NEPI-plázával átellenben. Sokan tiltakoztak a beruházás ellen, de az építés mégis elkezdődhetett.
A liturgikus éneklés a szentmisén nem a kántor kizárólagos feladata, ő csupán vezeti azt, s nagyban elősegíti a hívek tudatos, tevékeny és gyümölcsöző részvételét a szentmisén.
Az infláció miatt legalább ezer lejjel kellene megemelni a béreket a romániai munkavállalók szerint. Jövedelmük növeléséért sokan jobban fizető munkát keresnének, mások részmunkaidős állást vállalnának, de olyanok is akadnak, akik nem tudnak megoldást.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat