Mi újság?

Háromdimenziós zebráink lesznek

Az öt legforgalmasabb átkelőnél lesz első körben meglepő látványt nyújtó rajzolat az aszfalton
Mi újság?

Azonosító nélküli telkek

Fogadóórát tartott csütörtökön Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzser, sajnos olyan régóta fennálló problémával fordultak hozzá, ami megelőzhető lett volna, ha a tulajdonos törődik tulajdonával.
Szatmárnémeti

Cozma beperelte Kereskényit

Tényleg bíróságra citálja Adrian Cozma képviselő Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármestert, miután az kicsike-diktátornak és végbélkúp-embernek nevezte őt nyilvánosan.
Szatmárnémeti

A 25%-ból maradt a nagy semmi

Sok szülő nem ért egyet azzal, hogy az V–VIII. osztály tanulmányi átlaga semmiféleképp, még egészen kicsi arányban se számítson bele a kilencedikes felvételijegybe. Erről egyébként a társadalmi párbeszéd bizottság hétfői ülésén állapodtak meg.
Szatmárnémeti

A bölcsődékben nem lesz spórolás!

Évnyitóra készek a szatmárnémeti bölcsődék, a város bölcsődei igazgatóságát vezető Molnár Réka beszélt szerkesztőségünknek a részletekről. 420 kisgyerekkel indul a tanév, a bölcsődeépületekben nem fognak spórolni a fűtéssel.
Szatmárnémeti

Minisztermágnes a harmadik Szamos-híd

Nem egyedül építi a harmadik hidat a városvezetés és a Strabag, a bukaresti végrehajtásban jelen lévő magas rangú politikusok is támogatják a beruházást. Delegáció járt kint a helyszínen tegnap.
Szatmárnémeti

Hat Raptorral gazdagodtak a határrendészek

Az első hat, a Belső Biztonsági Alapon keresztül, vissza nem térítendő európai forrásból vásárolt 4x4-es, nehéz terepre szánt járőrjármű került a Máramarosszigeti Határrendészeti Felügyelőség felszerelésébe.
Szatmárnémeti

Három éve aktív az idősklub

Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt kezdte el tevékenységét a szatmárnémeti Idősek Központja, amivel az egyik legsikeresebb közintézmény-magánintézmény együttműködés indult be a városban.
Szatmárnémeti

Transurban-felmérés

Széles körű, mindent átfogó kampányt indít a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a megyeszékhelyi tömegközlekedési vállalat, amely által arra keresik a választ, melyek az autóbusz-közlekedést használók igényei és elvárásai.
Szatmárnémeti

Bő fél évszázad vége

Igen, bő fél évszázados múltja van ennek a lapnak — a szatmáriak magyar nyelvű napilapjának —, amelynek utoljára megjelent nyomtatott példányát tartja kezében a kedves Olvasó. Talán vannak még, akik emlékeznek, olvasták az elsőt is 1968. február 18-án — az ország területi-adminisztratív átszervezését, a megyésítést követően ugyanis akkor jött létre s szolgálta hűségesen a szatmáriakat, 1990 elejétől már Szatmári Friss Újság néven.
Szatmárnémeti

Megszűnik a nyomtatott Szatmári Friss Újság

Három hónappal a szombati lapszám megszüntetését követően az azóta csak súlyosbodó energiapiaci változások, a folyamatosan emelkedő papír- és nyomdaipari költségek újabb kényszerhelyzetbe hoztak: szeptember 1-jétől meg kell szüntetnünk a nyomtatott Szatmári Friss Újságot.
Szatmárnémeti

Profik mellett gyerekeknek is

A legkisebbeket verseny szervezésével szeretnék bevonni a nagy biciklis versenyek hangulatába a szervezők, a felnőtt profik versenyével párhuzamosan gyerekeknek is szerveznek programot.