A Szamos Diákirodalmi Kör és a LiterArt Magyartanárok Egyesülete által szervezett rendezvény január 22-én, vasárnap, 13 órakor koszorúzással kezdődik az 1991-ben felállított szatmárnémeti Kölcsey-szobornál, a Láncos-templom előtti parkban.
A koszorúzást követő ünnepi műsornak a Szatmár Megyei Könyvtár ad otthont. Ünnepi beszédet mond Bessenyei Gedő István dramaturg, a Harag György Társulat művészeti igazgatója. Énekével megörvendezteti az ünneplőket a Bel Canto és a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyöngyszem Gyermekkórusa, Higyed Gyöngyi karnagy vezényletével.
A közös versmondást Keresztes Ágnes színművész, a Harag György Társulat tagja vezeti, a résztvevők Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet című versét mondják el, majd Mészáros Orsolya, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Kar hallgatója Kölcsey Himnuszának aktualitása címmel tart előadást.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Hírszerkesztő