Nevezhetnénk kora tavasznak, vagy télietlen télnek a mostanit: a december végi és január eleji szokatlanul magas, 18 fokig emelkedő hőmérséklet miatt ugyanis Románia egyes területein, és a Moldovai Köztársaságban is elkezdte bontogatni szirmait a hóvirág.
A klasszikus tavasz klasszikus hirdetője az ország több megyéjében, köztük Szatmár megyében is kidugta fehér fejét, és hol bimbósan, hol kinyílva fogadja a járókelőket.
Bár a hóvirág általában kora tavasszal, a hó olvadásakor tűnik fel a csillámló fehér paplan elvékonyodásakor, most a hó hiánya és a meleg miatt hamarabb, már január elején a meg sem kezdődött tél végét hirdeti.
Szatmár megye mellett Szilágy megye egyes területein is virágzásnak indult a csinos, törékeny virág, de Olt és Szeben megyében is láttak már hóvirágot idén, illetve a Moldvai Köztársaságban is virágzik már a fehér csodavirág, hiába van még messze a tavasz (mármint naptárilag messze, hiszen hőmérsékletileg abban járunk).
A fák is rügyeznek
Mint kiderült, nem csak a hóvirágok, egyes fák is rügyezni kezdtek a tavaszias meleg hatására. Ez azonban sajnos nem jelent feltétlenül jót, hiszen január lévén biztosan lesz még fagy a valódi tavaszig, aminek következtében rengeteg termés veszhet oda az idei évben is.
Emellett a gazdálkodókat az is aggasztja, hogy a magas hőmérséklet egyes kártevők megjelenéséhez vezet, a hóhiány pedig meghosszabbítja majd a 2022-es termést sújtó szárazságot.
Szabó Beatrix