Szombaton ismét az elektronikai és elektromos hulladéké lesz a főszerep Szatmárnémetiben – az Élet Fája Egyesület ebben a hónapban is folytatja gyűjtési akcióit.
Felszentelték a Hám János Orvosi Központot — a Zárda majd' 200 éves épülete építtetője, Hám János püspök szándéka szerinti, eredeti célját, a test és lélek gyógyulását szolgálja ismét.
A szervezők előtt összeállt a kép arról mikor, hol, milyen expók lesznek idén Szatmárnémetiben. A Nemzetközi Bútorexpó lesz a következő hétvége programja és lesz még hat kiállítás és vásár, plusz egy sörfesztivál részükről ebben az évben.
Ahogy a tavalyi, úgy a 2023-as esztendő is sok fontos pillanatot tartogat a szatmári ipar számára. Az egyik ilyen idei pillanat: március 10. – 12. között az Expo Industry és a SkyLine Events második alkalommal rendezi meg Szatmárnémetiben a Nemzetközi Bútorkiállítást!
A Szent Tatiana Gyermekotthon támogatásával köszöntötték a csendőrök a tavaszt Szatmárnémetiben – a gyerekekkel kötött „vásár” során mindenki jól járt: a csendőrök meseszép márciuskákat, a gyermekotthon pedig anyagi támogatást kapott.
Hagyományaikhoz híven ma a rendőrök is márciuskával „büntettek”.
Ezúttal harminchat ajándékcsomagot juttatott el a Reménysugár csapata kolozsvári a 2-es Számú Gyermekgyógyászati Kórház Onkológiai részlegére – az ajándékokat a szatmárnémeti iskolák diájkai gyűjtötték össze a gyermekrák elleni küzdelem világnapja alkalmából.
A gyűjtésből származó összegeket a Caritas gyermekek és fiatalok nevelésére és felzárkóztatására, idősek gondozására, fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztésére, valamint kilátástalan helyzetbe került személyek és családok megsegítésére fordítja.
Bérletcserében, egy igazán közkedvelt előadással érkezett Szatmárnémetibe a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata: a bábosok a jó ideje nagy sikerrel játszott Kispipi és Kisréce című előadást hozták el a szatmári báb-bérletes közönségnek.
Már csak egy nap maradt hátra a tavaszt hirdető márciuskák megvásárlására, holnap ugyanis utolsó vásárlóikat fogadják a márciuska árusok – a szatmárnémeti piacokon vannak, akik csütörtökön is várják az érdeklődőket.
Szerdán ismét egy nagyszerű szimfonikus, immár tavaszi hangversenyre várják a szatmári komolyzene kedvelőket — az est fellépője Anton Shaburov és Răzvan Popovici lesz.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat