A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. osztályos évfolyama egy rendkívüli utazáson vehetett részt Budapesten. A XI. B és XI. C osztály diákjai együtt indultak el október 27-én, pénteken hajnalban a nagy útra. Mindannyian kíváncsian vártuk ezt a tanulmányi kirándulást, hiszen már nagyon sokat hallottunk róla felsőbb évesektől, azonban messze nem gondoltuk, hogy ennyi élménynek lehetünk részesei mindössze három nap alatt.
Első látogatásunk a Fiumei úti sírkertbe vezetett, ahol nem csak Batthyány Lajos, de Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Arany János, Vörösmarty Mihály és 56'os fiatalok sírját is megnézhettük. Természetesen a Hősök terét sem hagyhattuk ki, ami szintén lenyűgöző élménynek bizonyult. Ezután a Néprajzi Múzeumot szemlélhettük meg kívülről, majd a Terror Házát vettük célba, amely a XX. századi diktatúrák áldozatainak emlékére létrehozott múzeum. Itt is számos érdekes információt tudtunk meg, úgy gondolom, hogy ezen a látogatáson rengeteget fejlődött a történelmi tudásunk.
Az első napot egy rövid mozizással zártuk, egyesek a Cicaverzum, mások az Alkotó című filmet láthatták. Mindkettőt csak ajánlani tudjuk, mindenképp megéri megnézni őket.