Szatmárnémeti

Ahol a szükség…

Ne hagyjuk, hogy az általunk befizetett adó jelentős része elvesszen az állami költségvetés útvesztőiben — idéntől az ajándékozásra, közgazdasági kifejezéssel
Szatmárnémeti

Kezdődik a bagolyszámlálás

Megkezdte szokott téli bagolyszámlálási kampányát a Román Madártani Egyesület szatmárnémeti osztálya
Szatmárnémeti

Csedregi betlehemezők — Szatmáron is

Végre Szatmáron is felléptek a csedregi betlehemezők, akik több mint húsz éve a Betlehemes Találkozókon és hét éve Máriapócson, a nemzeti kegyhelyen ajándékozzák
Szatmárnémeti

Reménysugár a gyermekonkológián

A Hans Lindner Alapítvány együtt a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaival idén is ajándékokat vitt a kolozsvári gyermekonkológián kezelt kis betegeknek
Szatmárnémeti

Indul a komposztálókampány

Szatmárnémeti lehet a megye első települése, ahol állami támogatásból kerülhetnek polgári komposztálóállomások a kertes házak udvaraira, elébe mennek a
Programajánló

Ismét műsoron a Klamm háborúja

December 17-én és 20-án, 19 órától ismét műsorra tűzik a tavalyi évadban nagy sikerrel játszott Klamm háborúja című stúdióelőadást
Szatmárnémeti

120 százalékos tempó

Szerdán mutatta be egy sajtótájékoztatón Maskulik Csabát, Szatmárnémeti újdonsült városmenedzserét a polgármester
Szatmárnémeti

Egész nap bent maradhatnak

Mától tudja napközben is befogadni a szatmárnémeti hajléktalanszálló a rászorulókat
Szatmárnémeti

Bocsánatot kért a mentőszolgálat vezetése

A Szatmár Megyei Mentőszolgálat vezetése tegnap közleményben kért elnézést a lakosságtól a kedden történt botrányos mentőautós fenyőszállítás miatt
Belföld

Sok a passzív dohányos

Az európaiak 21,6%-a szenved a passzív dohányzás miatt
Szatmárnémeti

A városban guberálnak a rókák

Egyre több helyről jelentik a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal értesítési telefonján, hogy rókát láttak a megyeközpontban, városiasodnak a ravaszdik, a
Programajánló

Tavasz–nyár a csíkok és álmok jegyében

Ilyenkor tél közepén a divatvilág már a nyárra tekint — akárcsak Popa Zsolt divattervező, aki pénteken este 20 órától mutatja be a rá jellemző extravagáns, ez