Különleges hangversennyel egybekötött megemlékező rendezvényt tartottak Szatmárnémetiben vasárnap, a szatmári zsidók koncentrációs táborokba való deportálásának 73. évfordulóján.

A Várdomb utcai zsinagóga és a Talmud Tora imaház közti emlékműnél került sor arra a főhajtásra, amely a Szatmárnémetiből és környékéről hetvenhárom éve az auschwitz-birkenaui haláltáborokba deportált több mint tizennyolcezer, ott döntő többségben kivégzett zsidó emlékét idézte.

A Szatmárnémeti Zsidó Hitközség elnöke, Décsei Miklós elmondta, bizonyosságra van szükség, hogy a jövőre nézve ilyen és ehhez hasonló tragédia nem fog bekövetkezni. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere hangsúlyozta, hogy az 1944-ben deportáltak szatmáriak voltak, a szatmáriak családjához tartoztak, elvesztésükkel Szatmár szegényebb lett. A pénzügyi és erkölcsi válsághelyzetek a szélsőségesség megjelenését váltják ki, és ez pusztító hatású. Figyelmeseknek kell lennünk, hogy ilyen szomorú eseményre ne kerülhessen sor. „Legyen áldott az áldozatok emléke!” — zárta beszédét az elöljáró.

Szerdócz J. Ervin, az Újpesti Zsidó Hitközség rabbija szakrális nyelven énekelt, majd így szólt: „Ehhez a közösséghez tízéves ismeretség köt, és hála a jó Teremtőnek, én tíz éve úgy jövök ide, mintha a közösségembe jönnék. (…) Önök eljöttek megemlékezni azokra a zsidókra, akik elhunytak, akiknek nem volt más bűnük, csak az, hogy zsidók voltak. Észak-Erdély zsidóságának gettósítása és deportálása 1944. május 16. és június 9. közt történt. A térség mintegy százhatvannégyezer zsidó származású lakosa közül 13 639 vasúton az auschwitzi koncentrációs táborba került. Ez a zsidómegsemmisítés a magyar kormány beleegyezésével történt, és valljuk be, hogy az akkori magyar hatalom szinte versengve hajtotta végre minél hamarabb és minél brutálisabban azt, hogy itt ne legyen egyetlen zsidó sem. Szatmár városában 1944. május 22. és június 1. között tizennyolcezer-nyolcszázhatvanhárom zsidót deportáltak. (…) Egy filozófus azt mondta, hogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Azonban a hangnak is megvan a maga csendje, és az eltűnt, elgázosított testvéreinknek is megvan a hangja, amit most mi képviselünk. Ennek a megemlékezésnek az a különlegessége és egyben nehézsége, hogy annyi éve már megpróbáljuk csoportosan megérteni, átélni és túltenni magunkat e tragédián. Minden megemlékező a maga személyes módján tud azonosulni e kérdéssel.”

A máramarosszigeti születésű rabbi gyermekkori emléket idézett, amikor az egykori Kígyó utcában, a szomszédoknál levő kecskegidának egy ismeretlen ember elvágta a torkát. „A síró hangot most is hallom. Ott láttam az élettelen kecskét a földön, fehér bundája véres volt. Ehhez hasonlítom a deportálást. Gyermekként nem tehettem semmit azért, hogy a kecskét ne öljék meg, csak a fájó kérdés maradt meg: miért?” — mondta a rabbi, majd egy Grünwald Lázár, Szatmárnémeti ortodox főrabbija és egy ismeretlen nevű asszony között lezajlott beszélgetést idézett fel. A fájó kérdést ma is halljuk: „Istenem, miért lettünk csúnyák a Te szemedben? Miért engedted, hogy ez megtörténjen? Hol voltál, Isten? Tekints le az égből, lássad, hogy mi lett velünk! Minket vágóhídra vittek, és öltek és pusztítottak, vertek és gyaláztak.” Szégyenfolt ez a történelemben — mondta, majd jiddisül és magyarul imádkozott. Décsei elnök román nyelven olvasott könyörgést.

Az emlékezők, köztük Kereskényi Gábor polgármester, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, valamint Magyar Lóránd képviselő és Turos Lóránd szenátor, követ és gyertyát helyeztek el a holokauszt-emlékművön. Egy résztvevő a Deportált Híradó demokratikus hetilap (Szatmárnémeti, 1945. július 8.) másolatpéldányait osztotta szét.

A megemlékezés délután öt órától folytatódott: a Várdomb utcai zsinagógában a budapesti Goldmark Kórus hangversenyére került sor Ádám Mária vezényletével.

Az eklektikus stílusú nagytemplomban Biczó Tamás, Cser Erzsébet, Fekete László és Kéval Zsuzsa főkántor szólisták kápráztatták el a nagyszámú közönséget.

Imák és zsoltárok, jiddis és haszid dalok hangoztak egy órán át a közel nyolcszáz férőhelyes ortodox nagyzsinagógában. Szerdócz J. Ervin rabbi ihletett módon „hangolta” rá a közönséget az egyes kórusművekre. Fekete László főkántor (Budapest, Dohány utcai Zsinagóga) szólóéneke páratlan zenei élményt jelentett. A budapesti rabbiképző huszonöt tagú kórusa zenei gyöngyszemekkel ajándékozta meg a szatmárnémeti hallgatóságot.

Décsei Miklós elnök hálás szívvel mondott köszönetet a Goldmark Kórus tagjainak, vezetőjüknek, az Örökkévaló áldását kérte életükre és éneklésükre, majd testvéri hangon kívánt jó utat számukra.

A Szatmárnémetiből és környékéről hetvenhárom éve deportált zsidók emléke legyen áldott! Megbocsátani — igen! Felejteni — soha!

Pálffy Tamás Szabolcs