Szatmárnémeti

„Most mi leszünk a konkurencia”

2017.06.07 - 11:04

A szatmári kórház laboratóriuma büszkélkedhet az ország első ilyen, speciális vizeletanalízist végző gépével, s a további felszerelések is bukaresti intézetek büszkeségei lennének — megszerzésüknek s működésüknek azonban nem mindenki örül maradéktalanul.

Arról már korábban és röviden beszámoltunk, hogy vadonatúj és ultramodern laboratóriumi felszerelések érkeztek a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba — „tudásszintjükről”, hasznosságukról és működésbe, azaz a betegek szolgálatába állításuknak időpontjáról dr. Coste Camilo kórházmenedzserrel és dr. Vass Zoltán laborvezető főorvossal beszélgettünk. Utóbbi megkeresésünkkor éppen úton volt, Tasnádról tartott Szatmárnémetibe, ugyanis a négy évre haszonbérbe kapott felszereléseket a kisváros kórházában is beszerelték a szatmárnémeti új és régi kórház, valamint járóbeteg-ellátó mellett. „Coste doktorral három hónappal ezelőtt kezdtük meg a maratoni csatát annak érdekében, hogy ezek a gépek és felszerelések Szatmárra kerüljenek — és elmondhatatlanul örvendek, hogy a csatát megnyertük. Nem túlzok, amikor 'csatának' nevezem, hiszen például a sok más mellett üledéket és minőséget is vizsgáló, vizeletanalízist végző gép premier Romániában, és a temesvári klinikának is 'nagyon fájt rá a foga' — az első mégis ide, Szatmárra érkezett. A temesváriak kapják a másodikat, majd valamikor ősszel. De említhetem a komplex biokémiai analízist (immunológia, hormonszint, daganatmarkerek) végző gépet is — egyetlen gép végzi mindezeket, egyszerre, nem kell külön-külön várni az eredményekre! Vagy a diabetológiai műszert, amely maga kalibrálja magát; vagy az automata bakteriológiai gépet, amely az eddigi 24–48 óra helyett 12 óra alatt 97–100%-os pontossággal adja meg az eredményt!” — sorolta boldog lelkesedéssel Vass doktor. Mint mondta, a gépeket már beszerelték, június-augusztusban a cégek a képzéseket tartják a kórház laboratóriumában dolgozó négy szakorvosnak, 12 vegyésznek és az asszisztenseknek, s legkésőbb szeptember elején maximális kapacitással beindulnak a laborok — ami a precízebb eredmények s ennek köszönhetően még pontosabb diagnózisok mellett azt is jelenti, hogy a rászorulók már nem a magánlaboratóriumokban kell majd fizessenek az analízisekért. „Felvettük a kesztyűt, és most már mi leszünk a magánlaborok nagyon is komoly konkurenciája minden tekintetben! Boldog vagyok, hogy fel tudunk mutatni valamit — nem is akármit! —, s hogy végre lett egy kórházmenedzser, aki támogatta a labort és tett is érte, hiszen nagyon jól tudja: a pontos diagnózis alapja a pontos analíziseredmény. Biztos vannak olyanok, akik csodálkoznak kissé, hogy a felszereléseknek miért nem volt 'nagy és hivatalos' átadása, valószínűleg sor kerül erre is valamikor, természetesen dr. Coste jelenlétében — de mi nem pántlikát vágni akarunk, hanem dolgozni és a szatmáriaknak jó eredményeket adni” — tette hozzá.

Hasonló gondolatok vezérelték első perctől dr. Coste Camilo kórházmenedzsert is, aki a kórház költségvetésébe is egyfajta stabilitást akart hozni — tisztségbe kerülése után pár nappal egyfajta döbbenettel és teljes érthetetlenséggel firtatta: a poliklinikán miért magánlaboratórium és magángyógyszertár működik kórházi labor és gyógyszertár helyett? Megfelelő felszereltséget és akkreditációt követően a megyei kórház is köthetne szerződést az egészségbiztosítási pénztárral — amelynek jelen pillanatban csak 14 magánlaboratóriummal van szerződése, és idén közel 3,5 millió lejt „fizet nekik” az elvégzett vizsgálatokért. „Az egyetlen tevékenység, amellyel egy állami egészségügyi intézmény, jelen esetben a szatmári kórház jövedelemre tehet szert, az az egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződés — ehhez azonban magas szintű laborfelszerelésekre van szükség, amelyeket sikerült is Szatmárra hoznom, s ki merem jelenteni: most ez az ország egyik legjobban felszerelt laborja. Nem mindenki örömére. Sőt. Ittlétem alatt többször is a fejemhez vágták: minek jöttem ide az igazság és törvényesség lovagjaként, hogy zavarjam köreiket és a dolgok 'jó' menetét? Nem azért jöttem, hogy bármiféle köröket zavarjak — hanem hogy jó irányba tereljem a dolgokat, és a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházat klinikai kórházzá léptessem elő. Nem mindenki volt elragadtatva ettől a célomtól, és működésbe lépett a klánszellem — arra panaszkodnak, hogy terrorizálom és dolgoztatom őket, s hogy 20 éve nem dolgoztak annyit, mint ebben a pár hónapban. Hát legalább bepótolják az ellazsált húsz évet. Kellemetlen számukra, hogy ismerem a törvényeket, s nem tudnak az orromnál fogva vezetni… Ebben a pár hónapban én két felhúzott kézifékkel és négy padlóig taposott fékpedállal dolgoztam… De örvendek, hogy legalább ezek a laborfelszerelések és gépek megérkeztek Szatmárra és jó ideig itt lesznek” — magyarázta lapunk megkeresésére a június végéig még szabadságon lévő dr. Coste Camilo kórházmenedzser.

 

Szabó Kinga Mária