Valódi színházi csemegének lehetnek a részesei azok, akik megtekintik június 12-én, hétfőn 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház nagytermében William Shakespeare As You Like It (Ahogy tetszik) című művét a londoni CoIn Theatre Company előadásában.
A 2014-ben Londonban alapított CoIn Theatre Company egy nemzetközi utazótársulat, amely különböző kultúrák látásmódját ötvözi internacionális stábbal létrehozott produkcióiban. Shakespeare Hamletjéből készített, háromszereplős változatuk kritikai és közönségsikert aratott három kontinensen, az előadás turnézott a Bárd szülővárosában, Stratford-upon-Avonban a Royal Shakespeare Companyvel együttműködésben, nemzetközi fesztiválokon szerepelt Egyiptomban, Indiában és Oroszországban. Natsumi Kuroda japán színésznő a Legjobb Női Alakítás díját vehette át a Hamlet!-ben nyújtott teljesítményéért a szentpétervári ArtOkraina Fesztiválon Ophelia/Gertrud/Sírásó összevont szerepében. Burák Ádám, a társulat művészeti vezetője és rendezője londoni tanulmányait megelőzően Marosvásárhelyen végzett rendező szakon, a két évvel ezelőtt Erdélyben turnézó magyar nyelvű III. Richárdot követően ez az első angol nyelvű munkája, amely Romániában is megtekinthető.
Az Ahogy tetszik előadása a târgoviștei Babel FAST meghívására készült. A produkció további felkéréseket kapott a 2017/18-as évadra Franciaországból, Srí Lankáról, Oroszországból és Ugandából.
Szereplők: Rosalind – Sylvie Fawkner-Corbett, Celia/Phoebe – Barbara Blanka, Wegorzewska Touchstone/Jaques – Blain Neale, Orlando/Silvius – Benny Ainsworth. Dizájn: Amakubukuro Brown, jelmez: Móricz Ágnes, zene: Kovács Adrián, bábtervezés: Novák Ildikó, plakát: Sós Beáta, video teaser: Guido Benedicto, rendező: Burák Ádám.
Az előadás angol nyelvű, az 1623-ban kiadott eredeti folio szövegét használja, és magyar, illetve román feliratozással tekinthető meg, játékideje: 2x45 perc egy szünettel. Korhatár: 12 év. (www.cointheatrecompany.com)
Az előadásra jegyet a szokásos helyárakért lehet váltani a színház Horea úti jegypénztárában minden hétköznap 10 és 17 óra, szombaton 10 és 13 óra között, előadások előtt egy órával, vagy interneten, a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261–712106-os telefonszámon vagy a szervezes.harag@gmail.com e-mail-címen lehet érdeklődni.