Sport

November végén kezdenek a kosara lányok

Már nem Bukarestbe rendezik meg a női kosárlabda bajnoki idénynyitó fordulóit, és az előzetes négy helyet öt tornát rendez a FRB.
Sport

Szoboszlai sem játszik a zárómeccsen

A magyaroknak és a románoknak is jól jöhet, ha az oroszok ma legfeljebb egy döntetlent játszanak Belgrádban a szerbek ellen, a Nemzetek Ligája kiírásának utolsó csoportmérkőzésén. A magyarok csoportelső lehetnek, a románok a 2. kalapba kerülhetnek.
Sport

Norvégia kiszállt a szervezésből

Norvégia két és fél héttel a torna rajtja előtt bejelentette, nem vállalja a társrendezői szerepet a női kézilabda Eb-n. Itt játszott volna csoportmeccseket Románia és Magyarország is.
Sport

Döntetlent játszott a szerbek ellen, csoportelső lehet a magyar csapat

A magyar labdarúgó-válogatott biztosította bennmaradását a Nemzetek Ligája B divíziójában azzal, hogy a 3. csoport utolsó előtti fordulójában vasárnap 1–1-es döntetlent játszott a vendég szerbekkel.
Sport

Két érem a szatmári judo-utánpótlásnak

Bajnoki ezüstérmet szerzett szombaton a Szatmárnémeti VSK cselgáncsozója, Emanuel Tar, a 16 éven aluliaknak rendezett egyéni küzdelmekben.
Sport

Lewis Hamilton hetedjére világbajnok

Egy kaotikus futam végén Lewis Hamilton megnyerte a Török Nagydíjat és egyben a hetedik világbajnoki címét is bezsebelte, a hétvége hőse, Stroll viszont éppen, hogy begyűjtött két pontot.
Sport

Elhalasztották a román-norvég meccset

Pozitív koronavírus-teszt miatt elhalasztották a vasárnap estére kitűzött Románia – Norvégia labdarúgó-mérkőzést – olvasgató a román szövetség (FRF) hónlapján.
Sport

Török Nagydíj - Stroll a pole pozícióban

Lance Stroll, a Racing Point kanadai versenyzője nyerte a Forma-1-es Török Nagydíj esős időben rendezett szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 22 esztendős pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.
Sport

Jó hangulat a magyaroknál, bizakodó a román csapat

Jó hangulatba készülhet a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája második idényének utolsó két mérkőzésére, miután csütörtök este kivívta a jövő évi Európa-bajnokságon való részvételt.
Sport

Világbajnok lehet Isztambulban Hamilton

Törökország 2005 és 2011 között hétszer adott otthont F1-es versenynek, akkor is emlékezetes csaták zajlottak az isztambuli pályán, viszont idén világbajnokot avathatnak a Boszporusz partján.
Sport

Elhalasztották a VSK szombati mérkőzését

Nem játszik szombaton Besztercén a Szatmárnémeti VSK labdarúgócsapata, a vendéglátó együttes keretében ugyanis közel egytucat koronavírus-fertőzött van.
Sport

Másfél hét múlva kezdődik a női kosárlabda-idény

A Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a Nemzeti Liga az első tornáján Konstanca, Kézdivásárhely és a Rapid ellen fog játszani.