A három éllovas, a FCSB, a CFR és a Craiova egyaránt 1–0-ra nyert, míg a FC Argeş a kiesőhelyen álló Voluntarit is legyőzte. A pitești-i alakulat 11 mérkőzés óta veretlen a Liga 1-ben, ebből 5 találkozót megnyert, így kilenc forduló alatt a táblázat utolsó helyéről a 7. pozícióig kapaszkodott fel.
Három mérkőzésen gól sem született, igaz, a 24. forduló zárómeccsét, a FC Viitorul – Politehnica Iași találkozót be sem tudták fejezni: a Konstancára leereszkedő sűrű köd miatt nem lehetett folytatni a meccset. A román liga döntése értelmében kedden délután folyttják az összecsapást 0–0-s állásról és a 69. perctől.
0–0-t játszott a Sepsi OSK is, amely így már a sorozatban a 6. mérkőzésén ikszel. Igaz, ezzel együtt a táblázat 4. helyén áll, de tíz pont a hátránya a harmadik Univeristatea Craiova mögött. Az olténiai alakulat ugyanis győzni tudott odahaza a nagyszebeni vendégek ellen, így 10 mérkőzés óta veretlenek a Liga 1-ben, ráadásul az utóbbi négy bajnoki meccsen gólt sem kaptak.
A Craiova így tartja a négy pontos hátrányát az egyaránt 51 pontos CFR és FCSB mögött. A kincses város címvédő csapata Szászmedgyesen győzött Billel Omrani góljával. Így a 27 éves francia csatárnak egy több mint egy éves negatív sorozata szűnt meg, ugyanis 2019. december elseje óta nem rúgott gólt a Liga 1-ben.
Három, rúgott gól nélküli vereség után először nyert a FCSB is: a Târgoviște elleni győzelemmel a fővárosi kirakatcsapat az első helyét is meg tudta őrizni a tabellán.
LABDARÚGÓ LIGA 1, 24. FORDULÓ
FC Voluntari – FC Argeş 0–1 (0–1)
G.: Cephas Malele 17.
Universitatea Craiova – AFC Hermannstadt 1–0 (1–0)
G.: Alexandru Cicâldău (33).
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Academica Clinceni 0–0
FCSB – Chindia Târgoviște 1–0 (1–0)
G.: Darius Olaru (23).
Szászmedgyesi Gaz Metan – Kolozsvári CFR 0–1 (0–0)
G.: Billel Omrani 75.
Astra Giurgiu – FC Dinamo Bukarest 2–0 (2–0)
G.: Valentin Gheorghe 36., Albert Stahl 41.
Aradi UTA – FC Botoşani 0–0
FC Viitorul – Politehnica Iași 0–0 (a sűrű köd miatt félbeszakadt a 69. percben)
1. FCSB 24 16 3 5 49–21 51
2. Kolozsváro CFR 24 15 6 3 31–12 51
3. Universitatea Craiova 24 13 8 3 28–13 47
4. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 24 8 13 3 37–24 37
5. FC Botoşani 24 10 7 7 35–29 37
6. Academica Clinceni 24 8 11 5 22–20 35
7. FC Argeş 24 7 9 8 24–28 30
8. Aradi UTA 24 7 9 8 22–31 30
9. Chindia Târgoviște 24 7 8 9 20–22 29
10. Astra Giurgiu 24 7 7 10 33–36 28
11. Szászmedgyesi Gaz Metan 24 8 4 12 29–35 28
12. FC Dinamo Bukarest 24 7 5 12 23–28 26
13. FC Viitorul 23 5 10 8 29–31 25
14. AFC Hermannstadt 24 4 10 10 22–33 22
15. FC Voluntari 24 5 6 13 26–37 21
16. Politehnica Iași 23 4 4 15 23–53 16
Pesek Attila