. A miskolciak ezzel megkezdték a felzárkózást, és bár sereghajtók maradtak, viszont a hátrányuk már csak két pont a Ferencváros otthonában veszítő Honvéd mögött.
A székesfehérváriaknál egyébként a szatmárnémeti Rus Adrián csere volt, és csak a 67. percben állt be Dárdai helyére, amikor 2–1-es állásnál az ideiglenes edző, Szalai Tamás úgy döntött, hogy már meg kell erősíteni a védelmet.
Menekül a kiesőzónától a Zalaegerszeg is, amely házigazdaként háromgólos győzelmet aratott az Újpest ellen. A ZTE idén először tudta begyűjteni a három pontot, ezzel megszakadt a hatmeccses nyeretlenségi sorozata, megelőzte táblázatban az Újpestet, és három pontra növelte előnyét a kieső Honvéddal előtt.
A kispestiek egyébként jól tartották magukat a Ferencváros ellenfeleként, viszont a címvédő és listavezető FTC 1–0-ra nyert, amely így hét találkozó óta veretlen a bajnokságban, a tabellán pedig őrzi 14 pontos előnyét a Puskás Akadémia előtt.
A felcsútiak egyébként Budafokon játszottak, és a román válogatott Alexandru Băluță korai találatával korán szereztek vezetést, végül 3–0-ra győztek. Ezzel új klubrekordot állított fel a a Puskás FC, hiszen korábban még soha nem tudtak zsinórban öt bajnoki találkozót megnyerni.
Saját csúcsot állított fel a Mezőkövesd is, amely az MTK otthonában ikszelt, így sorozatban kilenc élvonalbeli találkozón maradtak veretlenek. A mostani ponttal felzárkóztak a Kisvárda mögé, ugyanis a szabolcsi alakulat ismét kikapott idegenben. A Kisvárda legutóbb novemberben tudott idegenbeli bajnoki meccset megnyerni, a 10. forduló mérkőzésén a Zalaegerszeg vendégeként nyertek 2–1-re. Azután 2 döntetlen és 3 vereség a mérleg, amihez még hozzáadódik egy két hazai botlás is, így a korábbi negyedikről már a hatodik helyre csúsztak le a táblázatban. A 22. forduló mérkőzését Pakson veszették el, és ezzel helyet cserélt a tabellán a két együttes. A Kisvárdánál egyébként a sérült szatmárnémeti Cornel Ene nem volt kerettag, míg a Szatmárnémeti LPS-nél nevelkedett nagybányai Claudiu Bumba kezdő volt, de a 73. percben Kovácsréti állt fel a pályára a helyére.
OTP BANK LIGA, 22. FORDULÓ
Budafoki MTE – Puskás Akadémia FC 0–3 (0–1)
G.: Băluță 3., Slagveer 64., Mance 90+3. (11-esből)
Paksi FC – Kisvárda Master Good 3–0 (2–0)
G.: Hahn 4., Bognár 45., Nagy R. 84.
Zalaegerszegi TE – Újpest FC 3–0 (1–0)
G.: Favorov 34. (11-esből), Szánthó 61., Koszta 78.
MOL Fehérvár FC – Diósgyőri VTK 1–3 (1–0)
G.: Stopira 9., illetve Grozav 60., 61., 89.
Ferencvárosi TC – Budapest Honvéd 1–0 (0–0)
G.: Uzuni 56.
MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 0–0
1. Ferencvárosi TC 22 16 5 1 45–12 53
2. Puskás Akadémia FC 22 12 3 7 32–28 39
3. MOL Fehérvár FC 22 9 6 7 44–28 33
4. MTK Budapest 22 9 6 7 31–28 33
5. Paksi FC 22 9 5 8 45–40 32
6. Kisvárda Master Good 22 8 7 7 22–28 31
7. Mezőkövesd Zsóry FC 22 8 6 8 23–27 30
8. Zalaegerszegi TE FC 22 7 4 11 40–41 25
9. Újpest FC 22 7 4 11 26–48 25
10. Budafoki MTE 22 6 5 11 27–42 23
11. Budapest Honvéd 22 5 7 10 32–33 22
12. Diósgyőri VTK 22 6 2 14 26–38 20
Pesek Attila