A váratlan nehézségek nem érződtek a bajorok játékán, már az első félidő végén is háromgólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.
A címvédő és klubvilágbajnok egy óriási védelmi hibából szerzett vezetést: Mateo Mussachio hazaadása felért egy pazar gólpasszal, amire azonnal lecsapott Robert Lewandowski, és a kivetődő Reina mellett az üres kapuba lőtt (0–1). A félidő felénél járva érkezett a második bajor találat: Goretzka finom átadását követően a tizenhatos előterében érkező Jamal Musiala laposan a jobb alsó sarokba tekert (0–2).
A játékrész végéhez közeledve harmadszor is betaláltak a müncheniek: Coman harcias labdaszerzését, majd cseleit követően lövéssel próbálkozott, Reina egyenesen Leroy Sané elé ütötte a labdát, és a szélsőnek csak annyi dolga maradt, hogy a kétségbeesetten elvetődő kapus mellett a hálóba lőjön (0–3).
A fordulás után góllal is segítette a Lazio a Bayernt: egy kontratámadás során Sané próbált középre passzolni az érkező Daviesnek, aki elől Francesco Acerbi a saját kapujába kotorta a labdát (0–4).
Nem sokkal később Joaquín Correának sikerült szépítenie, aki remek szóló végén szerezte meg a Lazio számára a találatot (1–4).
A rómaiak 21 év után jutottak el ismét a BL egyenes kieséses szakaszába, a kaland pedig jó eséllyel véget is ér a legjobb 16 között.
Nem volt ilyen egyenlőtlen a csata a bukaresti Național Arénába, ahol a Chelsea Olivier Giroud gyönyörű góljával 1–0-ra legyőzte az Atlético Madridot.
Mint arról beszámoltunk, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos beutazási korlátozások miatt az angol csapatot nem engedték volna be Spanyolországba, így a BL-nyolcaddöntő első találkozójának másik helyszínt kellett találni, így esett választás a bukaresti arénára.
A találkozónak egyébként egy történelmi pillanat is volt, hiszen Ronald Koeman után Thomas Tuchel, a Chelsea menedzsere lett a Bajnokok Ligája történetének második trénere, aki egy idényen belül két csapatot is irányított az elitsorozatban – a német szakember ősszel még a Paris Saint-Germainnél dolgozott.
A találkozón az angolok voltak kezdeményezőbbek, rajtuk lehetett érezni azt, hogy szeretnék megnyerni a mérkőzést, míg Diego Simeone csapata nagyon passzívan futballozott.
A játék képe a szünet után sem változott, az Atléticónak látszólag megfelelt a gól nélküli döntetlen, ám számításaiba hiba csúszott: a félidő közepén, a 68. percben egy magasra felperdülő labdát Olivier Giroud parádés, ollózós mozdulattal a „hazai” kapuba juttatott. A találatot a partjelző intésére les címén Felix Brych először érvénytelenítette, de mivel a videós visszajátszások után kiderült, hogy a francia csatár nem csapattárstól, hanem a madridiak védőjétől, Mario Hermosótól kapta a labdát, a bírói csapat mégis megadta a gólt (0–1).
A világbajnok támadó 34 évesen és 146 naposan a Chelsea történetének valaha volt legidősebb gólszerzője lett a BL egyenes kieséses szakaszában.
Az Atlético a hajrában sem tudott újítani, Simeone játékosai a mérkőzés egészét tekintve egyszer sem találták el Édouard Mendy kapuját, aki ebben az idényben már az ötödik Bajnokok Ligája-meccsét hozta le kapott gól nélkül, ezzel pedig vezeti a vonatkozó ranglistát.
A Chelsea tett annyival többet a sikerét, hogy kijelenthessük, megérdemelten győzött, és továbbjutási reményeit táplálhatja, hogy az eddigi 13 alkalommal, amikor megnyerte párharca első, idegenbeli mérkőzését a nemzetközi porondon az egyenes kieséses szakaszban, akkor otthon mindig kivívta a továbbjutást.
Mindkét találkozó visszavágóját három hét múlva rendezik, március 17-én, viszont az még egyáltalán nem biztos, hogy Chelsea Angliába fogadhatja az Atléticót.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
Club Atlético de Madrid – Chelsea FC 0–1 (0–0)
G.: Giroud 71.
SS Lazio – FC Bayern München 1–4 (0–3)
G.: J. Correa 49., illetve Lewandowski 9., Musiala 24., L. Sané 42., Acerbi 47. (öngól).
Pesek Attila
Fotók: Nemzeti Sport