Kihasználják a meleg időt a szatmárnémeti útjavítók, gödröket is tömnek, aszfaltoznak is több pontján a városnak. Türelmet és megértést kérnek az autósoktól, mert fennakadások lehetnek ott, ahol dolgoznak, ráadásul van, ahol az úttest mellett a járdát is aszfaltozzák.
Tíz évvel ezelőtt mondta Jim Rogers amerikai milliárdos befektető, hogy „a következő húsz év sikerágazata a mezőgazdaság lesz. A gazdálkodók fognak Lamborghinit vezetni, a tőzsdei kupecek pedig traktort.” Akkor mindenki kinevette, ma már nem nevet senki.
A sokadik áremelési hullám után hamarosan jön egy következő, ami a fuvarozási költségek megemelkedése miatt fog tarajosra tornyosulni. Most még alig emelkedtek az árak, de ez nem sokáig lesz így.
Mezőgazdasági gépek és agrártechnológiák felvonultatásával teletűzdelt agrárkiállítás és -vásár lesz jövő hét végén Szatmárnémetiben. Nappal munkaeszközök, este koncertek lesznek a fókuszban.
Szociálisan érzékeny civilek egy tető alá összehoznák a Szatmár megyében rekedt ukrajnai menekülteket. Péntek délutánig lehet jelezni, ha valaki olyan menekülteket lát el, akiket érdekel ez.
Alakul a boltok bevonásával működtetni kívánt üvegbeváltás, pedig még a műanyaggyűjtéssel sem állunk sehogy. Mindenütt tele van palackbeváltóval, de a dömpingben nincs köszönet.
Szatmárnémetiben került szóba a nyilvánosság előtt először, hogy Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és vízügyi csapata mit kíván tenni annak érdekében, hogy megállítsa a romániai folyókból Magyarországra átsodort hulladékuszályokat.
Másfél évvel ezelőtti területrendezési tervet (PUZ) kezdtek el végrehajtani Szatmárnémetiben, a NEPI-plázával átellenben. Sokan tiltakoztak a beruházás ellen, de az építés mégis elkezdődhetett.
Alig voltak bajok a lakberendezési cikkeket gyártók háza táján a pandémia miatt, az otthonról való munkavégzés egyenesen jó hatással volt az ágazatra, amely kezd növekedésnek indulni. Jól jönnek az expók a bútorgyártóknak, de a vásárlóknak is.
Nincs eső, süt a nap, szárazak az úttestek, elővették gépeiket a szatmári motorosok is: egyre több két keréken közlekedő lesz az utakon. Gyülekezőt tartottak szombaton Szatmárnémetiben.
Rendhagyó kulturális eseményt szervezett hétfő délutánra a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ: a résztvevők ötvözik az éneket a prózával, dalszöveget szavalnak.
A végéhez közeledik a Kubikot parkosító kertészcég önvizsgálata, amit a terület korábbi belvizesedése miatt kezdett el. Hivatalos álláspont még nincs, de a megoldás az alagcsövezés lesz.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat