Vidék

Autentikus kézműves találkozó

A népi hagyományok vették át az uralmat vasárnap a börvelyi 2&2-es Klub udvarán, népi mesterek, népzenei és néptánc-színpad, népies ízek vártak minden kedves
Sport

Gyerekek rúgták a bőrt Károly–vidékén

Nagykárolyban a Kinder FC Nagykároly 7 éven aluliak csapata, míg Börvelyben az Avasfelsőfalui Il Calcio 8 éven aluli legénysége nyert labdarúgótornát szombaton
Vidék

Átadásra került az út Érdengeleg és Kisdengeleg között

Kormánytámogatásból valósult meg Érendréd községben az 5,4 kilométeres útszakasz felújítása
Programajánló

III. Nemzetközi Kézműves Vásár és Találkozó vasárnap Börvelyben

Hagyományos mesterségekkel ismerkedhetnek meg mindazok, akik vasárnap kilátogatnak a börvelyi 2&2 Club udvarára és a mellette található sportpályára, ahol
Programajánló

Csepregi Évával bulizhatunk Csanáloson

Július 21-én, vasárnap tartják Csanálos Napját, tudtuk meg Lipovan Gabriella kultúrfelelőstől
Vidék

Csendmeditációs lelkigyakorlat

Csendmeditációs lelkigyakorlatot tartanak augusztus 29
Vidék

Terv van bicikliútra, finanszírozás nincs

Szatmár megyében több tervezett kerékpárút megépítése vált kérdésessé azt követően, hogy a Környezetvédelmi Alap (AFM) a nyertes pályázatokra nem utalja
Vidék

Áthelyezések és kinevezések a Szatmári Egyházmegyében

Augusztus 1-jétől személyi változások történnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében
Sport

Aranyosmeggyesi bajnokok a rádiós tájékozódási versenyben

Két bajnoki címmel és további két első helyezéssel tértek haza az Aranyosmeggyesi Sky Lark SK sportolói, a rádiós tájékozódási verseny ifjúsági korosztályos
Vidék

Egyházmegyei Ifjúsági Tábor

Tizennégy és harminc év közötti fiatalok jelentkezését várják az erdődhegyi táborba
Programajánló

Ismét motorostalálkozó Mezőpetriben

[caption id="attachment_54710" align="alignleft" width="300" caption="Illusztráció"][/caption]
Sport

Reszegei bajnok a felnőtt galambok röptetésében

A szamosdarai Kovács László angol tippler galambcsapata majdnem 18 órás időt teljesített a felnőtt egyedek röptetőbajnokságában