Vidék

Kiskirbáj a kaplonyi ferenceseknél

2013.08.04 - 19:56

Vasárnap ismét búcsúra gyűltek a kaplonyi katolikus hívek, hiszen a hagyományoknak megfelelően szentmise és utcai vásár keretében tartották a porciunkula búcsút a a Páduai Szent Antal-templom udvarán. A kirbáj este az NDF kerti ünnepségével fejeződött be.

A porciunkula búcsú a ferencesek bölcsőjét jelentő assisi Porciunkula-kápolna fölszentelésének emléknapja, melyet az egyház augusztus másodikán, illetve a hozzá közel eső vasárnapon ünnepel. Miután Szent Ferenc helyreállította a romos kápolnát, ezen a napon szentelték fel újra. A rendalapítónak egy alkalommal a kápolnában megjelent az Úr Jézus, amikor Ferenc teljes búcsút kért a kápolna látogatóira. III. Honorius 1216-ban teljesítette Ferenc kérelmét, és augusztus 1-jén déltől másnap estig minden esztendőben a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik felkeresik a Porciunkula-kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára. A pápák később a porciunkula búcsú tartásának jogát megadták valamennyi ferences és klarissza templomnak.

A vasárnap délelőtti szentmisét Ft. Sebestyén Albert OFM kolozsvári ferences atya szentbeszédével, az énekkar és a rézfúvós-zenekar közreműködésével tartották. A ferences atya prédikációjában kifejtette, hogy ez egy Szűz Mária-ünnep, azonban Szűz Mária életét csak akkor érthetjük meg, ha felismerjük és megbánjuk bűneinket, és Krisztus követői leszünk. Elmondta, Assisi Szent Ferenc útja a megbánás útja. Nekünk is minden este van mit megbánnunk, hiszen hiába kelünk fel úgy reggelente, hogy napunkat bűn nélkül éljük meg, nem sikerül. Azonban ez a jó, ha felismerjük a hibáinkat, és megbánjuk. A Sátán megkísértette Szent Ferencet, és ahogy ő tette, nekünk is ellent kell állnunk neki. Ferenc tövisekre vetette magát. A töviseknek szerepe van mindannyiunk életében, a szenvedést jelképezik. Azonban az ezzel okozott nyílt sebekkel mindig közelebb kerülünk Istenhez. A ferences atya arra figyelmeztette a híveket, hogy meg kell tanulnunk ellentmondani és nem élni a bűn gyönyörével, így Isten felé haladunk. Ez a keresztény ember életútja. Az egyház nem a szentek közössége, mindannyian bűnösök vagyunk, azonban Isten irgalmas bíró: nem a mi mércénk szerint mér, mi vagyunk naivak, amikor azt hisszük, hogy kedvünkre cselekszik. Assisi Szent Ferenc ezt ismerte fel. Boldog és vidám életet élt, hiszen Krisztust követte. Szent Ferenc példája: Krisztusban és Krisztusnak élni, ami nem lehetetlen, hanem keresztényi kötelesség. Krisztus azért váltott meg bennünket, hogy a sötétségnek vége legyen. Ft. Sebestyén Albert OFM kolozsvári ferences atya szerint azért is volt jó alkalom a tegnapi búcsú, hogy mindannyian megmutassuk: keresztények voltunk és vagyunk.

A szentmise végeztével a templomból kijövő hívek az utcai árusok sokaságának hagyományos vásári portékáiból válogathattak, akár mézeskalácsra, csavarós nyalókára vagy más csecsebecsére vágytak.

Az ünnepségsorozat azonban ezzel még nem ért véget a kaplonyiak számára, hiszen a Német Demokrata Fórum kaplonyi szervezete vasárnap délután tartotta az immár hagyományos kerti ünnepségét, melynek célja kulturális műsorral színesített, kellemes szabadtéri kikapcsolódást nyújtani a község lakosainak, valamint a kirbájra hazatérő kaplonyi elszármazottaknak. Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényt akár a hazatérés napjának, vagy a kaplonyiak találkozójának is nevezhetnénk, hiszen mottója — „Oly jó az otthon zöld füvén” — is a hazalátogatásról szól, akárcsak a rendezvényen el-elhangzó felhívás: „Jövőre veletek ugyanitt”. A kulturális műsort tudományos előadás előzte meg az NDF nagytermében, melynek címe Múltunk nyomában – A kaplonyi svábok története. Előadók: dr. Baumgartner Bernadette és dr. Tempfli Imre. A kulturális műsort a nagykárolyi Karoler Trió sváb dalokkal nyitotta meg. Az asszonykórus és a fúvószenekar a minden korosztálynak szóló zeneszámok mellett olyan dalokat is megszólaltatott, amelyek a 60-70 évesek fiatalkori éveit idézik fel. A szervezők kaplonyi együttesek és fiatal tehetségek felvonultatásával igyekeztek kellemes szórakozást biztosítani a részvevőknek. A műsorból természetesen nem hiányozhattak a nemzetiségi dalok és táncok sem. Emellett a szervezők gasztronómiai kínálatukkal is hozzájárultak az igazi nyári kerti hangulat kialakításához.