Vidék

Habban fürdő Szamosháti Fesztivál

Nem titkoltan a gyermekeké volt a főszerep Egriben, a III
Vidék

Fúvóstalálkozó volt Kaplonyban

Idén első alkalommal tartottak határok nélküli fúvóstalálkozót Kaplonyban, mégpedig együtt a helyi NDF közösségének hagyományos nyári ünnepével
Vidék

Felvonulás és találkozó volt vasárnap Mezőpetriben

Ízelítővel szolgálni a sváb hagyományokból, ezzel pedig mintegy kedvet csinálni azok továbbadására, ezzel a céllal rendezték meg immár hatodik alkalommal a sváb
Sport

Gólzápor a Fortuna – Olimpia meccsen

Tizenhárom góllal szórta meg a vendéglátóját a Szatmárnémeti Olimpia MCMXXI labdarúgócsapata vasárnap délután, a Kaplonyi Fortuna elleni felkészülési mérkőzésen
Vidék

Nemzeti zarándoklat: sződemeteri főhajtás

Harmincadik alkalommal zarándokoltak el többen Sződemeterre, hogy illő ünnepség keretében hajtsanak főt nemzeti imánk szerzője előtt szülőfalujában, az immár
Vidék

Menekülteket fogtak Csomaközön

Alig 4 kilométerre a zöldhatártól, Csomaköz határában 28 afganisztáni menekültet „engedett szélnek” a két romániai embercsempész
Vidék

Fúvós- és svábtalálkozó Kaplonyban

Első alkalommal tartanak határok feletti fúvóstalálkozót a községben, mely alkalmat együtt rendezik az NDF hagyományos nyári közösségi ünnepével
Vidék

Borfesztivált rendeznek két hét múlva Krasznabélteken

Az augusztus 17–18-án hetedik alkalommal megrendezésre kerülő krasznabélteki borfesztivál nem mindennapi élményeket ígér azoknak, akik részt vesznek az eseményen
Vidék

„Egyszerűen azért, mert szerettem”

Óbis Kingával, egy csodaszép hangú kálmándi fiatal hölggyel beszélgettünk annak apropóján, hogy immár Budapesten, egyetemi szinten tanulhatja a népzenét
Vidék

Munkálatok Mezőteremen

Rövidesen aszfaltoznak Mezőterem községben
Programajánló

Szamosháti Fesztivál lesz Egriben!

Szamosháti ízek, gyermekolimpia és –tűzoltóverseny, könyvbemutató, habparty, kisvonatozás, jóízű beszélgetések, Happy Gang és Homonyik Sándor várja