Vidék

A hősökre és áldozatokra emlékezni kötelesség

Szombaton a római katolikus templomban tartott szentmisével, majd a helyi kultúrotthon falán elhelyezett emléktáblánál koszorúzással emlékeztek meg az 1945. január 9-én elhurcolt csanálosi sváb deportáltakról. Jelen volt Czier Mária, az egyetlen még élő deportált.
Vidék

A belvíz okoz gondot a mezőgazdaságban

Pusztadaróc községben nagy területeken vár learatásra a kukorica, de sok helyen még áll a víz a földeken. A polgármester kéri a lakosságot, hogy tegyék szabaddá a víz lefolyását. Több fiatal szeretne mezőgazdasággal foglalkozni, de eddig senki sem nyert pályázatot.
Vidék

Eredményes volt a mezőgazdasági év

Szárazság jellemezte az elmúlt évet, ami kihatott a mezőgazdaságra. Az országos átlag rosszabb volt a korábbi évekénél, a szatmári gazdák elégedettek a terméssel, de az árak lehetnének jobbak. Dr. Czier Tibort, a tasnádszántói mezőgazdasági társulás vezetőjét kérdeztük.
Vidék

„Fizikailag érezhető: értékelik, amit csinálunk”

„Olyan szívesen elvinném azokat a minisztériumi 'okosokat' ezekhez a szegénységben, mélyszegénységben élő gyermekekhez, hogy lássák a saját szemükkel a valóságot.” A járvány miatt sokáig zárva volt a csedregi BuKi Ház, de a gyermekekkel ugyanúgy törődtek, mint addig.
Vidék

A svábok deportálására emlékeznek Csanáloson

1990-től emlékeznek meg januárban a szatmári svábok deportálásáról. A járványhelyzethez igazodva szombaton 11 órától a csanálosi római katolikus templomban tartanak szűk körű megemlékezést.
Vidék

Ápoljuk tovább Fényi István emlékét!

Vasárnap lesz 102 éve annak, hogy Fényi István költő, műfordító, pedagógus megszületett. A tavalyi évhez hasonlóan magánszemélyként pályázatot hirdetett Megyeri Tamás Róbert, Kaplony község polgármestere is, azzal a céllal, hogy a nagyszerű pedagógus-szakember alakja minél hosszabb ideig megmaradjon a köztudatban.
Vidék

Jobban van a súlyosan megégett nagypeleskei kisfiú

Többszöri beavatkozáson is túl van már az a nagypeleskei kisfiú, aki karácsonykor szerzett súlyos égési sérüléseket, és azóta is a bukaresti kórházban ápolják. Hozzátartozóját kérdeztük az állapotáról és az adománygyűjtési akció állásáról.
Vidék

Az önkéntes katasztrófa- elhárítókra költöttek

Az önkéntes katasztrófaelhárítókra vonatkozó törvényi előírások nagyjából másfél évvel ezelőtt igencsak megszigorodtak.
Vidék

Sárfelhordás: büntetés helyett megoldás

Ősszel és tavasszal, a mezőgazdasági kampány idején sártengerré válnak az aszfaltos utak a falvakban, ha esős az idő, és fel van ázva a föld, mert a gépkezelők nem takarítják le a sarat a kerékgumik vájataiból. Megoldást keresnek a polgármesterek.
Vidék

Elkezdte szolgálatát Egriben Tolnai János

Az év első napján megtartotta első szolgálatát egri lelkipásztorként Tolnai János.
Vidék

Nem állt le a fejlődés Hadadon

Hadad községben a járványhelyzet nem volt negatív hatással a helyi gazdaságra. A beruházások a tervek szerint történtek, s ez így lesz ebben az évben is, csupán a kulturális rendezvények maradtak el.
Vidék

„Tartsd meg parancsaimat…”

Január elsején, Petőfi Sándor születésnapján az Erdődi Petőfi Kör szervezésében a református templomban tartott istentiszteletet követően megkoszorúzták a Petőfi–Júlia-szobrot.