Szombaton, a magyar kultúra napja alkalmából a sződemeteri Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ szervezésében emlékeztek a Himnusz megírásának évfordulójára. Igét hirdetett Csűry István püspök, ünnepi műsorral tisztelegtek a tasnádi iskola diákjai.
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium a napokban hirdette meg a lehetőséget, melynek köszönhetően fiatal mezőgazdászok kaphatnak használatba földterületeket 20 éves időtartamra. A lehetőség a szatmáriak számára is fontos és kihasználható, hiszen Lázári és Szaniszló környékén is vannak területek, amelyeket megkaphatnak az erre pályázók.
Megyénkben kétmillió euró értékű beruházások valósulnak meg az akvakultúra és a halászati tevékenységek terén a szatmári FLAG tevékenysége által. A tervek között szerepel a halak és haltermékek népszerűsítését célzó foglalkozások szervezése is.
A kaplonyi református templomban az átlagosnál jóval nagyobb felületet borítanak nyílászárók, amelyeket az időjárás viszontagságai az elmúlt évek során megrongáltak.
Nem okozott különösebb gondot Szatmár megyében az intenzív havazás, bár bizonyos szakaszokat a hóátfúvás miatt képtelenség volt teljesen megtisztítani — a községi rangú utak hómentesítése mindenhol önerőből, az önkormányzatok saját felszerelésével zajlott.
Tragikus kimenetelű háztűz volt kedden hajnalban Komorzánban — a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőséget hajnali 2 óra 30 perkor riasztották az avasi községből.
Hosszú kamionsor alakult ki kedden délután a petei határátkelőnél, a sor ezúttal Pusztadaróc elejéig ért. A kamionosoknak, akik szerettek volna kilépni az országból, több mint 200 percet kellett várakozniuk.
A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) heti jelentésében számol be arról, hogy egy vetési család tagjánál kimutatták az idei év első trichinellózisos megbetegedését.
A megyében hat vidéki helyszínen alakítottak ki oltóközpontokat — a legtöbb helyen iskolákat, de főleg kultúrházakat kellett átalakítaniuk az önkormányzatoknak, saját költségvetésből, de úgy tűnik, az állami költségvetésből visszakapják majd az összegeket.
Január 11-én, hétfőn ismét megnyitotta kapuit a Mikolában található Noé Partium Egyesület Mosolyháza. Ottjártunkkor Löchli Tünde elnök az egyesület megalakulásáról, a programokról, az elmúlt év kihívásairól, illetve a tervekről számolt be lapunknak.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat