A hagyományos viselet és a divat közötti kapcsolat ritkán kerül bemutatásra, annak ellenére, hogy a divattervezők bő évszázada folyamatosan merítenek a népviselethez kötődő formákból, szín– és mintavilágból — keresve és megteremtve a két terület összekapcsolódását. 

A kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum gondolt egy merészet, s felkért 14 divattervezőt, hogy a gyűjteményében lévő tárgyi örökség egy részét (népviseletdarabokat) inspirációs forrásként és alkotási alapként használva készítsenek kreációkat. 
Az ötlet több szempontból is egyedi, hiszen ez az első alkalom, hogy hazai divattervezők részt vesznek egy ilyen kreatív kezdeményezésben, amelynek célja a kulturális örökség új életre keltése; először történik meg, hogy egy romániai néprajzi múzeum ilyen eseménynek ad otthont, mint ahogy szintén először fordul elő, hogy egy öltözék ugyanazon kiállítás keretében kettős értelmezést nyer: hagyományos és modern viseletként egyaránt szerepel.

„Szeretnénk megmutatni, miként értékelhető és helyezhető méltó módon a mai társadalomban egy bizonyítottan értékes hagyományos viselet, és hogyan illeszthető be a mindennapi öltözködésbe.
Rendhagyó vállalkozás. A desingerek számára is. A lényeg: annak felismerése, hogyan lehet túllépni saját korlátainkon, tervezési szokásainkon a kulturális örökség újraértelmezése és átformálása érdekében – anyagi és szellemi értékeinek egyaránti megőrzésével.” — fogalmazott a rendhagyó tárlat kapcsán Călina Langa divattervező, a bő féléves projekt koordinátora és A népviselet: új értelmezés és inspirációs forrás kiállítás kurátora.

Kalotaszegi kötő, cifraszűr, székely rokolya, besztercei katrinca „újragondolva” — csodálatos fantáziavilág kelt életre a Redut–palotában a desingerek tervei nyomán, maga a kiállítás pedig egy különleges divatbemutatóval zárul szeptember 25–én.

Kerestem a kontrasztokat és azokra is építettem a kreációkat

Popa Zsolt egyaránt „otthon van” a divat és a népviselet világában, s bár a maximalizmuson is túlmutató rigurózussággal tartja tiszteletben ezek határait, megtalálja az átjárókat, a termékeny párbeszédet a népi örökség és kortárs művészet között. Természetes hát, hogy felkérték: legyen egyik alkotója ennek a különleges kiállításnak.

- Călina Langa valamikor a tavasszal keresett meg, beszélt az akkor még csak elképzelés szintjén lévő kiállításról, és arról: szeretné, ha én is a csapatban lennék — a felkérésre természetesen igent mondtam.
Ő azt szerette volna, ha az ország különböző részeiből, különböző korosztályú és különböző stílusban alkotó tervezők vegyenek részt a projektben, és sikerült is összehoznia egy ilyen csapatot..

- Mennyire ért meglepetésként, hogy téged is megkerestek; volt már korábbi kapcsolatod a múzeummal, kurátorral?
- Meglepetésként nem ért, inkább azt mondom: jól esett, hogy Călina rám is gondolt. Eddig nem volt ilyen jellegű kapcsolatom a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeummal, csak látogatóként jártam párszor benne. A Szatmár Megyei Múzeummal volt együttműködésem két évvel ezelőtt, amikor egyéni kiállítás keretében a gyűjteményemben lévő kázsmérkendőket, pontosabban csak egy részüket, állítottam ki.

- Hogyan dőlt el, melyik desinger milyen viseletetből/hez kell alkosson? 
- Mint utólag bevallották, nehéz volt arról dönteniük, hogy ez a 14 divattervező milyen viseletdarabokat kapjon a múzeum gyűjteményéből, elkerülendő, hogy valaki esetleg egy „könnyebb” darabot kap, más egy nehezebben kontextusba helyezhetőt. Ezért azt találták ki, hogy sorsot húznak — így jutott nekem egy besztercei katrinca (kötény) és egy beszterce–naszódi férfiing. De volt, aki avasi inget, kalotaszegi kötényt, cifraszűrt, szász bundát húzott, szóval eléggé változatos volt a repertoár.

- Számodra okozott-e extra fejtörést a besztercei viselet vagy maga a tény, hogy múzeumi darabból, népviseletből kell alkoss? Jelentette-e valamiféle könnyebbséget, vagy épp bonyolította, hogy viseletkészítő- és gyűjtő is vagy? 
- Nem okozott fejtörést maga az alkotás, inkább az volt nehéz, hogy a munka és a megannyi projekt mellett ami még a nyáron futott párhuzamosan, ezt is be kellett valahogy  illeszteni. Természetesen jó szokás szerint ezt is az utolsó pillanatra hagytam — valahogy a határidő nagyon jó inspirációs forrás tud lenni. Amúgy szeretek halogatni, ez az egyik rossz szokásom a többi mellett. 
Nem csalódtam, a határidő közeledtével jött az ihlet is; közben beszereztem az anyagokat, és egy héttel a kiállítás megnyitója előtt kezdődhetett a munka. 

- Bő másfél éve készült el a Kínában is bemutatott Avas-kollekciód, amelyhez az avasi viseletekből inspirálódtál, aztán a nomád népek viseleteiből inspirálódott Nomad — Born to be wild. Itt viszont két adott viseletdarabbal kellett dolgozz. Ez megkötötte a fantáziádat, megnehezítette a kreativitást?
- Ahogy néztem, milyen viseletek „akadtak még gazdára”, kicsit irigykedtem más tervezőkre. Szerettem volna én is a hazaival, egy avasi, esetleg kalotaszegivel dolgozni, de a beszterceit dobta Fortuna. Gondolom egy déli kollégának ugyanolyan idegen volt a kalotaszegi csipkés ruha (kötő), viszont volt egy feladat — vagy kihívás — és alkotni kellett.
Persze szeretem a besztercei viseleteket, van is a gyűjteményemben néhány darab, szóval nem voltak idegenek számomra ezek a ruhadarabok. Az, hogy esetleg látnak benne egy kis Avast a látogatók, a női ruha bő, puffos ujjának köszönhető, de nem volt szándékom a két tájegységet vegyíteni.

- Romániában premier a kiállítás és maga az elgondolás is, hogy múzeumi gyűjteménydarabot építsenek be egy kreációba,  aköré alkossanak. Külföldön volt már példa ilyenre?
- Két évvel ezelőtt, 2023–ban a Mucemnek, vagyis a Musée des civilisations de l’Europe et de la Méditerranée–nek volt egy hasonló kezdeményezése Fashion folklore néven, ahol a 300 darab között romániai viseletek is szerepeltek. 
Az elgondolás bár hasonló volt, de sokkal nagyobb merítésű, és abból a szempontból is különbözött, hogy nem magára a kiállításra kellett kreációkat tervezni. Azt mutatta be, ahogy a XX. század folyamán a divattervezők újra és újra a népviselethez és a folklórhoz kötődő formákat és képzeteket hívtak életre. A haute couture és nagy divattervezők/divatházak darabjai arról tanúskodnak, hogy a divattörténetet állandóan átszövik a folytonosságok, és — mint ahogy ennek a kiállításnak is célja rávilágítani — hogy a művészi alkotás és a népi kultúra határai átjárhatók.
A kortárs tervezés által nyújtott új nézőpontok kiegészülnek a viseletek történelmi mélységével, így termékeny párbeszéd jön létre örökség és kortárs művészet között.

- Milyen koncepció mentén dolgoztál?
- Nem volt megadva egy központi koncepció, mindannyian szabad kezet kaptunk az alkotásban. A kikötés az volt, hogy az adott népviseleti darab köré építsünk valamit — olyat, ami akár önmagában is megállja a helyét, mivel ebből a kiállításból egy bemutató is lesz, viszont arra a múzeum már nem biztosítja a viseletdarabokat.
Az én koncepcióm az volt, hogy úgy vegyítsem valami modern dologgal a régit, hogy az ne veszítsen az értékéből. Így lett a női viselet egy matlaszé anyagból készült ruha, hatalmas brokát ujjakkal, a katrinca köré építve — úgy, ahogyan a modern anyagok, mint a  high tech anyagok kezdik eluralni a piacot, és egyre kevesebb teret engednek a természetes anyagoknak és díszítéseknek.
A férfiingnek is hasonló a koncepciója: ott egy organzából készült, hangsúlyos fém cipzárral záródó mellrevalóra kerültek raffiabojtok (úgy, ahogyan a besztercei bőr mellrevalókon vannak színes selyemből készült bojtdíszítések), valamint egy baggy fazonú, 2026–os trendekhez igazodó nadrág, amely szintén pamutvászon és raffiaszövés kombinációja.
Kerestem a kontrasztokat és azokra is építettem a kreációkat.

- Kis túlzással mondhatjuk: rendszeressé vált, hogy nagy divatházak, dizájnerek népviseletekből, népi motívumokból inspirálódnak, használnak fel. Mint a mindkét világban otthon lévő, gyűjtő és dizájner, mi a véleményed erről? Hogy látod: ez a népviselet profanizálása vagy épp ellenkezőleg, egyfajta életben tartása, és a szélesebb s a népi iránt nem feltétlenül érdeklődő rétegekkel való megismertetése? 
- Vannak jó és rossz példák is. A népviselet a népé, s mint ilyen, nem lehet kisajátítani; inspirációs forrásként mindenkinek szabad hozzányúlnia, de határozottan állítom: nem szabad megbecsteleníteni. Viszont olyan formában, mint ezelőtt 80 – 100 éve, már nem lehet viselni. Néha „feldob” az internet egy – két fiatal embert, aki olyan ruhákba öltözik, mint a nagymamája 60 éve, fejkendőt köt, szőttesekben jár — ez engem megmosolyogtat. Ha úgy érzi jól magát, hát tegye, ám széles körben ez már nem jellemző. Aztán vannak brandek, amelyek hét bőrt is lenyúznak a magyarországi és erdélyi népviseletekről — s teszik ezt néha nagy–nagy melléfogással, de amíg anyagi hasznuk van belőle, és van, ez számukra nem számít. 

Nagyon kényes téma, hogy ezáltal profanizáljuk vagy életben tartjuk–e a népviselet vonalait. Az arany középút a mérték (vagy az kellene legyen) és a műveltség és a jóízlés szerintem a kulcsszavak ennek a megítélésében.
Ez a kiállítás egy tanulmány; egy kísérlet amelyet művészek kezébe adtak, akik előtte dokumentálódtak és megszülettek ezek az alkotások — ilyen kontextusban a viselet nem lett kevesebb, kölcsönösen kiegészíti a múzeumi darab a desinger által alkotott ruhadarabot. Ahogy a kurátor Călina Langa elmondta a megnyitón, csak azután kezdett el igazán élni a kiállítás, miután az utolsó napon felkerültek a múzeumi darabok is a bábukra. 

- Meglátásod szerint jó lenne, ha más múzeumok is szerveznének ilyenfajta tárlatokat?
- Nem tudom, hogy van–e értelme más múzeumoknak is hasonló kiállításokat szervezni. Lehet, hogy felhígulna a téma. Én inkább azt remélem, hogy ezt a tárlatot hívják meg más múzeumok is, időszakos kiállításnak. Viszont ahogy ezt a bürokratikus rendszert ismerem, erre kevés esélyt látok, pedig biztosan sikeres lenne. 
A labda fel van dobva, a múzeumoknak lehet másmilyen koncepciókban gondolkodni, megfelelő emberekkel, művészekkel dolgozni és biztos vagyok benne, hogy hasonló értékű kiállításokat, esetleg  happeningeket lehet szervezni. 

Szerkesztette:
Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!