A nagy Hármashatár-ünnep alkalmából vasárnap is nyitva volt a román – magyar határ Szárazbereknél, az összetartás és az együtt gondolkodás üzenet tizenöt éve hallatszik át a határon.
A sportnak és a borult ég ellenére is felhőtlen együttlétnek volt szentelve az idei Bocskai Kulturális Napok szombati programja. Garbolc volt a helyszín, a sportszerűség a jelszó.
Advent idején egy héten át közös programokkal hangolódnak az ünnepre a Szárazberki Református Egyházközségben. A közösséghez való tartozás érzését erősíti ez a tevékenységsorozat.
Az elmúlt hétvégén második alkalommal tartotta meg a Szárazberki Református Egyházközség és a Hármashatár Egyesület közösen az őszi betakarítási tevékenységeket magában foglaló délutánt.
Tavaly a járványhelyzet miatt sikeredett rendhagyóra a szárazberki Bocskai Napok, idén, mintegy bepótlásként a zajtaiak és garbolciak mellett Marosvásárhelyről, Budapestről és Szerencsről is érkeztek vendégek, együtt örvendezni és ünnepelni.
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg szeptember 4–5-én a Bocskai Kulturális Napokat, melynek minkét napján számtalan program várja Szárazberek és Garbolc lakóit (és nem csak) a két településen, amelyeket mindössze két kilométer választ el egymástól — és egy országhatár: 1920-ban itt húzták meg a trianoni határt, mély sebet okozva a szárazberkieknek és a garbolciaknak, akik számtalan rokoni és baráti szállal kötődtek és kötődnek egymáshoz.
Kalandos kincskereső útra indultak a szárazberki ifjak és gyermekek, s egy hét alatt a sötét, poros és pókhálós padláson túl sok meglepetés és vidámság várta őket a Gabriella Gyülekezeti Házban.
Évfordulók jegyében ünnepelték Szárazberken az összetartozás napját, ismét fizikailag is együtt a zajtai, garbolci, rozsályi atyafiakkal, akik két mikrobusszal érkeztek, de csak eggyel tértek haza.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat