Vasárnap tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Szárazberki Református Egyházközség és a Hármashatár Egyesület a Bocskai Kulturális Napot. Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol Kálmán Dávid méhteleki lelkipásztor ünnepi igehirdetését a Királyok Könyve azon soraira építette — párhuzamot vonva a bibliai történet és napjaink között —, amelyek azt írják le, amikor Elizeus próféta tanítványai, mivel szűkös már a hely, ahol laknak, elmennek a Jordán partjára, hogy új lakhelyük számára fát vágjanak ki, de egyikőjük kölcsönbe kapott fejszéjének vasa a vízbe esett. „A Királyok Könyve nehéz olvasmány, s nem csak mert a kiválasztott nép kettészakad. Amikor egy király bűnt követ el, bálványt imád, s népe követi vezetőjét ebben, az is bűnt követ el — ezekre a bűnökre érkezik válaszul az asszír és a babiloni fogság. Az olvasott igében a tanítványok felvetik Elizeusnak, hogy építsenek nagyobb házat, mert bővült a közösség, egyre többen akarták az élő Istent megismerni. A lélek vonzotta oda az Istent kereső embereket — így van ez ma is. Engedjük, hogy Ő vonzzon magához! S az egyszerű és alázatos tanítványok nem ragadtak le az elgondolásnál, hanem hozzá is láttak a megvalósításhoz, elindultak fát vágni. Mennyi minden akad meg az elgondolás, az elképzelés szintjén, mert mi, emberek vagy túlbonyolítjuk, vagy inkább hozzá sem kezdünk… Elkezdték kivágni a fákat, és megtörtént a baj: a fejsze vasa, a drága eszköz, ami ráadásul kölcsön volt kérve, vízbe esett. Nagy lett az ijedelem — mi, amikor elromlik valami az életünkben, azonnal bűnbakot keresünk. A profétatanítvány vállalta a felelősséget, és Elizeus sem bűnbakot keresett abban a bajban, hanem megoldást. Ami megtörtént, megtörtént. Hogyan lehet segíteni? Erre kell törekednünk nekünk is: ne a hibáztatás legyen az első, hanem a megoldás! Elizeus egy darab fát dob a vízbe, oda, ahová a vas esett, és a 'fejszevas erre úszni kezdett'. Csoda történt, hiszen Isten nincs kötve a fizika törvényeihez. A mi teremtő Istenünk nemcsak a vasat tudja felemelni a víz színére, de vasakaratú embereket is fel tud emelni — így történt Bocskai István fejedelemmel is. Az Úr kiválasztotta, elhívta, adott neki bölcsességet, tetteit, emlékét pedig 'soha nem fogja eltörölni bármily mély feledés'. Isten bennünket is így szeretne kiemelni — kérjük hát, hogy emeljen ki bűneinkből, elkeseredettségünkből, nyomorúságunkból!” — hangsúlyozta.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg házigazdai üdvözletében Ilonczai Zsombor lelkipásztor is, hangsúlyozva: Isten részéről soha nincs véletlen. „Prés alatt mindig megjön a kegyelem — lehet, hogy éveket, évtizedeket kell várni, de megjön. És mindig van tovább. A Bocskai István Társaság budapesti, szerencsi elnökségével ma idejött a hármas határba, s itt adják át idei díjukat dr. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész-levéltárosnak; Kovács Albert kőfaragó keze nyomán új köntöst kapott a templom cintermében álló Bocskai-mellszobor; az egyik polgármesternek ma hajnalra megszületett a negyedik unokája — bárcsak mindenhol úgy fognának össze, mint a hármas határ falvai!”

Ünnepi köszöntőjében a Bocskai Napok évek óta „hazajáró vendége”, dr. Tilki Attila magyarországi parlamenti képviselő és történelemtanár felidézte: alig egy hete ők is Csíkkarcfalván jártak, amelynek erős temploma védelmül szolgált a tatárok ellen. „Szatmár vidéke is sokáig rettegett a tatároktól, de itt nem a hegyek, hanem a sok patak, a lápok, a vizek mentették meg a szatmári falvakat. Idézve Mikes Kelement: 'Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk' — büszkének kell lennünk, hogy ilyen történelmi örökségünk van, és büszkének kell lennünk Bocskai István fejedelemre” — mondta. Magyar Lóránd parlamenti képviselő — örömét fejezve ki, hogy két év után ismét együtt lehet ünnepelni — úgy fogalmazott: „A határok országokat elválaszthatnak, de embereket, nemzeteket soha. Ezeket a határokat nem a Jóisten adta nekünk, hanem a nagyhatalmak húzták meg — ma nyitva van ugyan a Romániát Magyarországgal, Szárazberket Garbolccal összekötő határ, de holnap már megint zárva lesz. Jó ideje már, hogy azért dolgozunk, hogy ez a határátkelő ne csak ünnepnapokon, hanem az év minden napján nyitva tartson” — mondta, hangsúlyozva: Bocskai örökségét tovább kell vinnünk mindennapjainkban, cselekedeteinkben.

Kétféle levéltáros van

„Olyan missziót vállalnak a szárazberkiek, amellyel megvalósítják Illyés Gyula versét Bocskai szellemében, aki a maga korának két nagyhatalmát békére kényszerítette” — fogalmazott az ünnepség folytatásában Sárkány Viola, a Bocskai István Társaság elnöke, idézve az Erdély aranykorát megalapozó, a protestáns hit szabadságát visszaadó fejedelem Testamentomának sorait: „… az erdélyiek és magyarországiak mindenekben oltalommal, segítséggel légyenek egymáshoz, mert tudó dolog az, hogy az visszavonással nagy birodalmak is elromlanak, viszontag az egyezséggel kicsinyek is nagyra nevelkednek…” Történelmi érdekességként említve azt is, milyen szavakkal fogadta Bocskai a törökök által küldött koronát (az utolsó bizánci császár koronáját): „Királyi felségként nem, de ajándékba elfogadom”, s nem hallgatva el azt sem: bár évek óta szeretnének egy Bocskai-szobrot felállítani Budapesten, eddig a történelmet és a fejedelmet „másként látó történészeknek” sikerült ezt megakadályozniuk.

A levéltáros munkája az igazságnak tett szeretetszolgálat — hangzott az idei Bocskai-díjazott, dr. Pál-Antal Sándor laudációjának felvezetőjében, aki 42 évnyi levéltárosi, majd főlevéltárosi munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett a források feltárásában; az ő érdeme, hogy a romániai levéltárak megnyílhattak a magyarországi kutatók előtt, évente megjelenő munkái, könyvei szinte azonnal kézikönyvekké váltak, s munkásságát eddig is számtalan díjjal, kitüntetéssel — többek között a Pauler Gyula-díjjal, amit a levéltárosi tevékenységének elismeréséért kapott, a Magyar Tudományos Akadémia által adott Arany János-éremmel, amit a külhonban végzett tudományos munkásságának elismeréséért kapott, a Széchenyi Ferenc-díjjal, amit a magyar-román levéltárosi kapcsolatok kiépítéséért és fejlesztéséért kapott, illetve tavaly Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta számára — ismerték el.

„Kétféle levéltáros van: az egyik alkalmazott, és végzi a tisztviselői munkáját, a másik kutatni akar, a forrásokat feltárni. Amikor az egyetem elvégzése után elkezdtem dolgozni, kötelességemnek éreztem, hogy kutassam a múltunkat — mondta a díjátadást követően dr. Pál-Antal Sándor. — Hogy hasznos volt-e a munkám, azt az olvasók döntötték el. Nemcsak a múlt megismerésére szomjas magyarság fogadta jól több évtizedes munkámat, de a vezetők is — a legnagyobb elismerés a lovagkereszt, amelyet megkaptam, és azt hittem, azzal a csúcsra értem. De nyáron újabb meglepetés ért: Marosvásárhely díszpolgárává lettem, s most átvehettem a Bocskai-díjat” — mondta, pár szóban felidézve Bocskai székelységhez való kötődését (Nyárádszeredán választották Erdély fejedelmévé), de említve a nyárádszeredai Bocskai-szobrot is, amely 70 év rejtegetés után „jött ki a templomból”.

Az ünnepség ezen része nem 70 évig rejtegetett, de 18 év után megújult Bocskai-mellszobor megkoszorúzásával zárult.

Hajrá, Szárazberek, éljen Garbolc!

A rendezvény a szárazberki iskola udvarán folytatódott tovább, ahol nagy bográcsokban már rotyogott a „hagyományos falusi gulyás” és a „tésztás gulyás”, a berki református nőszövetség tagjai pedig nem kevesebb mint 1200 töltött káposztát készítettek (szigorúan üstben, szabad tűzön), és kínálták szeretettel mindenkinek.

Nem maradt el a nagy népszerűségnek örvendő és igencsak látványos szekér- és traktorfelvonulás: pattogó ritmusra táncoló pomponlányok vezették a menetet, őket a lovas szekerek követték, majd a lufis, szalagos traktorok szinte végeláthatatlan sora, kezdve a 16 lóerős „kislepkéktől” a 82, 105, 140 és 200 lóerős monstrumokig. A felvonulás végén mindegyik jármű behajtott/gurult az iskolaudvarra, s csapott egy tiszteletkört, miközben Ilonczai Zsombor lelkipásztor röviden bemutatta a lovat/traktort, évjáratukat s természetesen a gazdájukat, pontosítva azt is, hány évesen ültek először bakra/traktorkabinba — a legtöbben már „pujakorban”, kiskamaszként megtanulták az irányítás csínját-bínját, szüleiknek segítve a mezőgazdasági munkákban.

A parádés felvonulást követően Nagy Roland garbolci, Kosztya Zoltán zajtai és Béres Antal lázári polgármester nyitotta meg az idei Bocskai Kulturális Napot — utóbbi hangsúlyozva: vegyünk példát mi is a kortársai által „magyar Mózesnek” is nevezett Bocskairól, törekedjünk a megbékélésre, és ne hibáztassunk senkit, ha nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy szeretnénk!

A köszöntőket követően előbb a berki néptánccsoport perdült táncra, majd a mikolai Rákóczi Kulturális Egyesület kórusa énekelt, aztán a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák járták, a vidám hangulatú, jóízű beszélgetésekben bővelkedő nap pedig hagyományosan lampionfelengedéssel zárult.

Szabó Kinga Mária