Új közösségbe kerülni, ismerkedni, beilleszkedni — minden középiskolát kezdő, IX. osztályba lépő diák szembesül ezekben a napokban, hetekben a fenti kihívásokkal. De mindez könnyebbé válhat egy nyitott, befogadó, segítő környezetben.
Nagykároly jövője szempontjából fontos fejlesztési ciklus lesz a 2021–2027-es: a város tervezett fejlesztési irányáról és a lakossági elvárásokhoz való igazításáról egyeztetéssorozat zajlik.
„A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal munkatársai több alkalomból álló egyeztetéssorozatot szerveznek a 2021–2027-es Integrált Városfejlesztési Stratégia (SIDU) kidolgozásának érdekében, A nagykárolyi önkormányzat közigazgatási rendszere által nyújtott szolgáltatások stratégiai tervezése és elérhetősége elnevezésű projekt keretében.
A pandémiás helyzet okán érvényben lévő szabályozások miatt, valamint a betegellátás folyamatos biztosítása érdekében a Nagykárolyi Városi Kórház vezetősége közleményben tudatta, hogy milyen módosítások történtek az egészségügyi intézmény működésében.
Szeptember 15-én véget ért a #NapokNagykárolyban elnevezésű turisztikai kampány, amit azzal a céllal szerveztek, hogy fellendítsék a város idegenforgalmát, a városba vonzzák a turistákat, számol be közösségi oldalán a nagykárolyi önkormányzat.
Megismételte a nagykárolyi tömbházlakás-tulajdonosokhoz címzett korábbi felhívását Kovács Jenő polgármester: ismételten azt kéri, hogy hozzák létre a lakóegyesületeket, mert csak jogi személyiségként tudnak pályázni a tömbházak szigetelésére és korszerűsítésére.
Egykor Szatmár vármegye központja volt a kis alföldi város, amely kincsesládaként őrzi évszázadok emlékeit. Rovatunkban kultúremlékeknek eredünk a nyomába, és próbáljuk megfejteni, mit üzennek nekünk szobrai, emlékhelyei, ódon utcái és elhagyatott avagy átépített épületei.
A Nagykárolyi Helyi Tanács tagjai tegnapi rendkívüli ülésükön elfogadták, hogy a város fejlesztését célzó projektek finanszírozására 25,36 millió lejes hitelhez folyamodjon az önkormányzat.
Az elmúlt hétvégén egy igazán rendhagyó rendezvény keretében állítottak emléket Nagykárolyban Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelemre lobbanásának.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat