Nagykároly

Elfogadták Nagykároly idei költségvetését

2022.02.10 - 08:15

Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai számára a polgármester, illetve Bekő Tamás városmenedzser igyekezett aprólékosan elmagyarázni, milyen kiadásokat és bevételi forrásokat tartalmaz a város 2022-es költségvetése.
„Nagykároly idei költségvetési tervezetében 114,4 millió lejjel számolunk a bevételi oldalon, ez az összeg 39 százalékos növekedést jelent a tavalyi költségvetéshez képest, amely 82,3 millió lej volt. A helyi költségvetés bevételeinek csaknem felét költjük a megvalósítás alatt álló projektekre, amit az Európai Uniótól kapott pénzösszegből biztosítunk. Erre vonatkozóan 52,2 millió lejt irányoztunk elő. A helyi költségvetés saját bevételi részénél 36,9 millió lejjel számoltunk, ez 10 százalékos növekedés a tavalyiakhoz képest.
Mindenképpen pozitívumként értékelem, hogy a 2022-es évet úgy kezdtük, hogy a városnak nem voltak kifizetetlen számlái, azonban az idei költségvetés végrehajtására árnyékot vet a fűtőanyagok, valamint az építkezési anyagok árának folyamatos emelkedése, s mivel ez a folyamat nem állt meg, ez a következő hónapokra már előrevetíti a költségvetés kiegészítésének lehetőségét” — mondta Bekő Tamás.
„Hetvenmilliós fejlesztésekre készülünk a városban, s úgy gondolom, ez egy Nagykároly nagyságú város esetében igencsak tetemes összegnek mondható. Ambiciózus, ugyanakkor jól átgondolt költségvetés ez, a magam részéről pedig ismételten köszönöm minden kollégámnak, aki közreműködött a kidolgozásában. Bízom benne, hogy sikerül végrehajtanunk, bár az előre borítékolható, hogy az emelkedő költségek miatti láncreakció módosításokra kényszerít majd minket” — egészítette ki az elhangzottakat Kovács Jenő polgármester.
Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai az érveléseket követően egybehangzóan elfogadták a város 2022-es költségvetését.

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.
Nagykároly

Menhely százhúsz négylábúnak

Megkapta a szükséges engedélyeket, a nagykárolyi kóborkutya-menhely hivatalosan is megkezdte működését.
Nagykároly

Zarándokvonat érkezett vasárnap Nagykárolyba, ma befut a következő!

Megható pillanatok, közös imák és régi ismeretségek elevenedtek meg Nagykárolyban a Boldogasszony zarándokvonat érkezésekor. Ma újabb szerelvény fut be a városba.