Ingyenesen látogatható terhestornát indít a BodyArt School Románia szakembereinek közreműködésével a Boldog Scheffler János Központ kismamák számára. A foglalkozások szeptember első hetében indulnak — hétfőn és csütörtökön 17 órai kezdettel.
Jön a második tematikus előadás a szatmárnémeti RMKT Hol a pénz? rendezvénysorozatán belül, amelyen Simon Attila vállalkozó fog bemutatót tartani a cashflow-ról, egyszerűen.
Mindent megtesznek, mégsem tudják megoldani a körgyűrű miatti kisajátításokat követő kártérítések kifizetését. Egymást hátráltatják a pénz és a pénzre várók közé ékelődött cégek.
Szatmár megyében is megtörtént, hogy a lakosok a háziorvosuktól immunizálás nélkül próbáltak oltási igazolást szerezni, ez azonban hatalmas felelőtlenség — véli dr. Láng László háziorvos.
Napjainkban természetesnek vesszük, hogy évről évre megszervezik a Véndiáktalálkozót, ám azt kevesebben tudjuk, hogy Ligeti L. Zoltán pedagógus ötleteként először 1992-ben szervezték meg. Azóta az egyik legfontosabb eseménye a szatmári véndiákoknak.
Visszaindultak második otthonuk felé a romániai vendégmunkások, ugyanakkor nagyon sok hazánkfia is most indul nyaralni — már péntek reggeltől bedugultak a megye határátkelői.
Idén 19. születésnapját ünnepli a Los Pogos zenekar. Egyedi Zsolttal, az együttes vokalistájával és basszusgitárosával a punk életstílusról és -zenéről, valamint a tervekről beszélgettünk.
Boga Ferenc, a szatmárnémeti 44-es számú Dsida Jenő Cserkészcsapat vezetője, a Szatmárnémeti Református Gimnázium nyugalmazott aligazgatója, fizikatanára eddigi tevékenységét Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el. Az alábbiakban vele beszélgettünk.
A szabadpiaci verseny meglétét felügyelő versenytanács arra figyelt fel, hogy hiába fontosabb a humán gyógyászat, mint a zoológiai, előbbi kategóriában egyszerűbb rendelőt létrehozni és üzemeltetni, mint utóbbiban.
Figyelembe véve a nyugdíjak átszámolásával járó megnövekedett munkamennyiséget kijelenthető, hogy a jelenlegi alkalmazotti létszámmal nem lehet véghez vinni a folyamatot, ennek okán a Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója, Cristian Soponoş arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy plusz személyzetet alkalmaznak.
Pártoló és ellenzéki tanácsosok egyaránt megszavazták tegnap a szatmárnémeti ülésen: vissza akarja venni a város a most Nord-Vest Termal Parc néven futó, Szamos-parti régi strandot.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat