Szatmárnémeti

Fémdarab kerülhetett a fagyasztott pizzába

Kivonta a forgalomból az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) a Dr. Oetker Ristorante Prosciutto gyorsfagyasztott pizzáját, melybe a gyártás során fémdarab kerülhetett.
Szatmárnémeti

Közel 900 tesztből mindössze 3 pozitív

Miközben országszerte egyik napról a másikra megkétszereződött az új esetek száma, Szatmárban hosszú hónapokra visszamenően a legkevesebbet jegyezték február 22-én.
Szatmárnémeti

A változékony idő hatásai

A kellemesebb, ám változékony időjárás kedvez a vírusos megbetegedések kialakulásának.
Szatmárnémeti

Hatékony védelem a kicsiknek

A COVID-19 elleni vakcina és az ezt övező félelem és a sok álhír a gyermekkori oltási kampányra is rányomta a bélyegét. Már a jól bevált oltásokat sem akarják beadatni a kicsiknek a szülők.
Szatmárnémeti

Közösségi összefogással egy álom megvalósításáért

A néhány hónapja elhunyt Löchli Tünde egyik legnagyobb tervének a befejezéséhez kérik a Noé Partium Egyesület tagjai a szatmáriak segítségét: a mikolai Mosolyház társépületét szeretnék befejezni, s a bárkaotthont az ő tiszteletére Tündérhonnak fogják elnevezni.
Szatmárnémeti

Körgyűrű: lesznek kifizetések?

Megint belengetett egy kártérítés-kifizetési határidőt a körgyűrűt építtető román közútkezelő, a friss ígéret szerint év vége előtt megkaphatják pénzüket az egykori földtulajdonosok.
Szatmárnémeti

Az anyanyelv nemzetközi napja Szatmáron

Az UNESCO közgyűlése február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította, ezzel is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára. Tegnap a kölcseys diákok részt vettek a könyvtár ezzel kapcsolatos tematikus programján.
Szatmárnémeti

Egy kivétellel jelenléti oktatás

Február elején tetőzött a járvány ötödik hulláma, míg az elmúlt héten jelentősen visszaesett az újonnan diagnosztizált fertőzések száma, és ez a diákokat érintő statisztikákban is megmutatkozik.
Szatmárnémeti

Zöld Ház, Smart Tech és Építkezés Expó

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szatmárnémeti irodája „Construct and Casa Verde Expo” néven építkezés, környezetbarát energiafelhasználás, illetve smart technológiák tematikájú expót és üzletember-találkozót szervezett.
Szatmárnémeti

436 millióból gazdálkodik a megye

„Kihúzzuk év végéig, de ha az energiaárakra kitalálnának valamit, az nagy segítség lenne mindenkinek” — summázta tömören Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács idei költségvetését.
Szatmárnémeti

Közös ifjúsági stratégián dolgoznak

Több mint fél éve dolgozik már együtt a Nyíregyházi Diákpolgármesteri Iroda és a Szatmár Megyei Magyar Diáktanács egy stratégiaalkotási projektben, melynek újabb műhelyfoglalkozására február 18. és 20. között került sor Szatmárnémetiben.
Szatmárnémeti

Átvehetők az ebédjegyek

Szerdától átvehetik étkezési utalványaikat mindazok, akiket Szatmárnémetiben, az Avram Iancu Általános Iskolában levő oltóponton immunizáltak.