Megérkeztek a tanfelügyelőségekre a nyáltesztek, amelyeket kiosztanak majd az oktatási intézményeknek. A tesztelést valószínűleg mindenhol a szülőkre bízzák majd az iskolák, óvodák. A nyáltesztek elvégzése fölösleges — mondja dr. Călin Bumbuluţ családorvos.
A Mikulással való találkozás felejthetetlen élmény lehet egy gyermek életében, ezért a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés a korábbi évekhez hasonlóan idén is lebonyolítja a Házhoz megy a Mikulás! akciót december 5-én és 6-án.
Szinte minden készen áll egy hangulatos karácsonyváróhoz Szatmárnémetiben. Helyükön a vásári faházak, fent lógnak a fákon a LED-ek, az oszlopokon a fényfüzérek, készül az óriási adventi koszorú.
A járványgörbe laposodásának köszönhetően napok óta folyamatosan és jelentősen csökken az intézményes ápolásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma, amely pénteken már csak alig valamivel haladta meg a százat.
„Toronyba zárt mesehősök” — gyermekek lelkiállapota pandémia idején címmel készített tanulmányt Bálint Katalin mesepszichológus, meseterapeuta. Az alábbiakban arról kérdeztük, milyen következményekkel jár a gyerekek számára a járvány miatti bezártság.
Megyénkben 90 interjút ütemeztek be az iskolaigazgatói versenyvizsga szóbeli szakaszának keretében, egy karanténban lévő személy decemberben bizonyíthat. A vizsgázók közül 74-en sikeresen teljesítettek, 3-an visszaléptek, kettőnek nem sikerült az interjúja.
Napjainkban egyre többen és egyre többet foglalkozunk egészségünkkel, annak megőrzésével. Mivel csak a legjobbat szeretnénk önmagunknak és családtagjainknak, előszeretettel fordulunk a természetes alapanyagokból készült, bio- és natúr termékek irányába. Ezek beszerzésére bizalommal térhetünk be a szatmárnémeti Bioshop bioboltba, ahol minőségi natúr termékek széles választékával találkozhatunk.
Az idei évben jelentősen nőtt az érdeklődés az elektromos és elektronikai hulladékok leadása iránt, ezért Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és a RoRec minden hónap utolsó szombatján 9 és 14 óra között gyűjtést rendez.
Turisták ezrei képesek több száz kilométert megtenni azért, amiért nekünk még csak el sem kell utaznunk, hisz a régió legmodernebb és legkedveltebb akvaparkja télen-nyáron nyitva áll a gyógyulni, kikapcsolódni vagy az egyszerűen csak ellazulni vágyók előtt.
Tovább zajlik a nyomozás és tovább dagad a botrány a petei vámban működő oltóponton gyártott hamis igazolványok ügyében — újabb gyanúsítottakat, köztük még egy asszisztensnőt állítottak elő.
Jogerős bírósági döntés mondja ki, hogy joga van a Florisalnak drágítani a szemétszállítási tarifáin, bár tanácsi határozat van érvényben, miszerint árstop van, míg megbízatás alapján dolgozik.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat