A magyar költészet napja alkalmából érkezett Szatmárnémetibe Lovasi András, aki kedden kora este egy szál gitárral felfegyverkezve, ülőkoncerttel varázsolta el az Iparosotthon nagytermében lévőket egyedi hangulatú koncertjén. 
A Kossuth-díjas zenészről, a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag zenekar énekeséről, gitárosáról és dalszerzőjéről már betoppanásakor tudni lehetett, hogy előadása semmiképp nem lesz monoton vagy unalmas, hiszen már a kezdés során érezhető volt a benne levő lelkesedés és a zene iránt érzett szeretet.
A telt házas szólókoncert során Lovasi Andás a világ szinte minden pontjára elrepítette a résztvevőket azokkal az ismert és kevésbé népszerű, de annál egyedibb dalokkal, melyeket 35 éves pályafutása során írt — a lélekbeli utazás alatt jártunk Erdélyben, az Adriai-tengeren és olyan képzeletbeli helyeken, ahol mindenki boldog, nincsenek problémák, és az ember önfeledten élheti életét. 

A kreatív, humoros, olykor erősen odamondó dalszövegeket hallván kissé olyan érzés támadhatott a közönségben, mintha egész életükben személyesen ismerték volna az előadót, mivel a családtagjairól, érzelmeiről, különféle életszakaszairól, emlékeiről is hallhattunk dalokat, amelyek között gyakran egy tréfás felvezető szöveg, személyes történet is elhangzott.
Az interaktív koncert igencsak élvezetes volt, a művész buzdítására a közönség közösen énekelte és fütyörészte a legismertebb dalokat egy óriási kórussá alakulva.
A keretes felépítésű előadást Lovasi a kezdéshez hasonlóan egy a cappella népdallal zárta, megkoronázván ezáltal az estet lehengerlő hangjával.

Fellépése során Lovasi András számtalanszor bebizonyította, hogy egy szenzációs koncerthez nincs mindig szükség teljes bandára, zenei aláfestésre, különféle effektekre, elég egy szál gitár — no meg páratlan hangja és egyedi előadásmódja, amelyből egyből sugárzott, hogy számára a zene az élet, és azt haláláig szívvel-lélekkel fogja népszerűsíteni.
A koncertet követően a zenésszel egy kötetlen beszélgetésre is sor került, amelynek keretében Szolomájer Bence, a beszélgetés moderátora a költészetet, verseket, irodalmat és zenét összekötő szövevényes szálakról kérdezte Lovasit.
Mint elhangzott, az olvasás és költészet iránti szeretete már egészen kis korában, 9–10 évesen kezdődött, amikor a hagyományos mesekönyvek helyett Rejtő Jenő-könyveket olvasott, majd később, 11–12 évesen versimádata is színre lépett, ugyanis rengeteg József Attila-, Ady Endre-, Radnóti Miklós- és Szabó Lőrinc-verset olvasott. Zenei téren kicsit összetettebb volt a folyamat, különböző életszakaszai során más és más nyelvű és stílusú zenéket hallgatott, kezdve a „mindenevőtől” a rock, punk és amerikai hippizenék felé haladva. Első saját szerzeményeit 14 évesen komponálta — utólag természetesen aranyosnak és borzalmasnak találja azokat —, amikor akkori legjobb barátjával alakítottak egy zenekart, és panellakásuk apró pincéjében közösen kezdtek el zenélni.

Azt is elmesélte, hogy 14 és 18 éves kora között a versírással is megpróbálkozott, de rájött, hogy nem ez az ő útja, ezért örökre felhagyott a költéssel, és a zene-, valamint dalszövegírás felé vette az irányt. Véleménye szerint a költő nem múlja felül a zeneszerzőt, mivel a kettő teljesen más kategória, és mindenki abban kell elhelyezkedjen, ami szerzői stílusának jobban megfelel. „Tulajdonképpen egy vers, akárcsak egy dalszöveg, egy mankó ahhoz, hogy az ember elmondja az érzéseit. Azokban a pillanatokban, amikor nem találja az ember a saját szavait, bizonyos értelemben dalokhoz vagy versekhez menekül, és így ezek mankók tudnak lenni a mindennapok forgatagában. Egyszerű esszenciák ezek. Olyan, mintha valahogy összesűrűsödne hirtelen a szöveg, ugyanis egy jó versben egy mondat, egy gondolat is egy egész világ tud lenni” — foglalta össze a versek és a dalszövegek összefüggését a Kossuth-díjas énekes.

A zene- és dalszövegírói szokásaival kapcsolatban elmondta: többféleképpen születnek meg szerzeményei. Lovasi zenekar mellett kezdett dalszövegeket írni, és a legtöbb esetben a zenére ír szöveget, de olyan is előfordul, hogy a fejében mocorog egy dallam, amit aztán átültet zenébe. A Kispál és a Borz esetében általában Andrással közösen születik egy zenei ötlet, aminek következtében a hangszerelésből haladnak a dal felé. Minden esetben a szerző úgy véli, hogy a dalszövegírás és zeneszerzés terápiás tevékenység, ami segít kiszakadni a szürke hétköznapok problémái alól.

Szabó Beatrix