Tegnap kezdődött, és november 23-ig tart megyénkben az iskolaigazgatói versenyvizsga szóbeli szakasza. Az igazgatói és aligazgatói tisztséget elnyert vizsgázók nevét december 17-én közlik majd, a mandátumaikat pedig 2022. január 10-től kezdhetik el.
A kakszentmártoni vízművet ellátó elektromos hálózat középfeszültségű szegmensének felújításáról szóló szerződést írt alá tegnap az Apaserv Rt. és a fejlesztést elvégző Electromara Kft.
Ugyan Szatmár megye kikerült a vörös zónából, fertőzöttségi indexe három ezrelék alá csökkent (2,54), illetve a települések fertőzöttségi szintjei is folyamatosan tovább csökkennek, s már csak három helységé haladja meg a 6 ezreléket — Szilágypér (14,03 az előző napi 12,13-ról), Lázári (6,08) és Csaholy (6) —, ám ez még nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk.
Számtalan rendhagyó helyzettel szembesültek már munkájuk során a Csengersima – Pete határátkelőnél dolgozó határrendészek és rendőrök, ám arra igencsak ritkán volt példa, hogy égő autót kellejen oltaniuk — vasárnap délután egy, a határátkelő bejáratánál lévő autóbuszöbölben álló személygépkocsi motorterében keletkezett tűz, amelynek nyomán vastag füstréteg lepte el a környéket.
Létrehozni egy olyan helyet, ahol a nehéz sorsú gyerekeket örömmel fogadják, ahol segítik és támogatják őket, ahol tiszteletben és elismerésben részesülnek — ez a szándék vezérelte a Caritas szatmárnémeti gyermekközpontjának megalapítóit.
Nincs ember Szatmárnémetiben, de talán Szatmár megyében sem, aki ne járt volna a Samfero üzletben, vagy ne tudna útba igazítani egy idegent, ha a céget keresi. A bolt huszonkét éve ugyanott várja a vevőket hétfőtől szombatig mindennap.
Listeriával fertőzött disznófősajtot vont ki a forgalomból az élelmiszer-biztonsági hatóság. Arra figyelmeztetik a lakosokat: ne fogyasszák el, mert súlyos betegséget is okozhat.
Lejárt az idejük a piros felfestéssel kísért gyalogátkelőknek a megyeszékhelyen. Ha még alkalmazza is ezt a fajta figyelemfelkeltő módszert a szatmárnémeti közlekedési bizottság, már vannak jobbak.
Friss, finom zöldségekkel és gyümölcsökkel segítik a gazdák a nélkülözőket, az adományokat a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti szervezete osztotta szét a szegények világnapján a betegeknek, időseknek, illetve a segítségre rászoruló családoknak.
A magyar nyelv napja alkalmából a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai és pedagógusai érdekes és változatos tevékenységekkel készültek.
A közoktatási intézmények több mint 70 százalékában az óvodások és a diákok jelenlétével folyatódik hétfőtől az oktatás — tájékoztatott péntek este a tanügyminisztérium.
Ritka alkalomként a hétvégén senki nem vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében, jelentősen csökkent az új esetek száma, illetve Szilágypér (12,13 ezrelék) és Lázári (6,09) kivételével a települések fertőzöttségi indexe is.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat