Nem változott a korábban bejelentett határidő, a keleti egyházak húsvétja után indulhat a Romániában gyártott kisvállalkozói támogatás formájában a 2022-es évi Start-Up Nation, amelyik nemcsak a termelői és gyártói, hanem a kereskedelmi és szolgáltatói ágazatra is figyel.
A Constantin-Daniel Cadariu vállalkozásügyi és idegenforgalmi miniszter által elmondottak szerint a program elindításáig elég sokrétű munka vezetett, tanácsadói testületeket vontak be a kidolgozásába, volt beleszólásuk a keretrendszer kidolgozásába a Konzultatív Tanács (CCDIMM) tagjainak, a minisztérium partnereinek és kisvállalkozóknak, illetve a közmeghallgatási szakaszt kihasználó, a projekt iránt érdeklődő cégeknek, helyi érdekeltségű kisvállalkozóknak. Az erős köz- és magánszféra együttműködésének köszönhetően a Start-Up Nation harmadik kiadása legkorábban e hónap végén és legkésőbb május első felében jelenik meg, olyan formában, amelyik a kis- és közepes vállalkozásoknak leginkább megfelel. A még inkább célzott segítségnyújtás érdekében Florin Sergiu Dobrescu államtitkár konzultációkon vett részt a tanácsadás területén működő civil struktúrák képviselőivel, az Európai Alapok Romániai Tanácsadói Egyesületével és a Román Menedzsmenti Tanácsadók Szövetségével, a finanszírozási programok végrehajtásával foglalkozó technikai csoport tagjaival közösen.
Sok új javaslat
A tanácsadók és szakértők javaslatai között említésre méltók azok, amelyek arra vonatkoztak, hogy csak akkor érdemes egy ilyen volumenű támogatási projektet elindítani, ha jól átgondolt a gyakorlati része, minden működik, nincsenek fennakadások a rendszerben. Javaslatként az is elhangzott, hogy emelni kell az átalányösszeg formájában nyújtott támogatások felső határát, és csökkenteni kell az önrész mértékét, ha gépeket és felszereléseket vásárol a cég, egyértelműen meg kell határozni, mit takar az innováció mint meghatározás. Javaslat volt, hogy a tanácsadó cégek ne csak addig adjanak tanácsot, amíg a jelentkezési lap ki van töltve és a dokumentáció össze van állítva, de legyenek a cégek mellett akkor is, amikor levezetésre kerül a projekt. A megbeszéléseken minden javítandó technikai szempont szerepelt, és bekerült a végleges dokumentumokba, amelyek a legfrissebb változtatások beillesztése után felkerülnek az intézmény honlapjára.
Princz Csaba