Az orosz-ukrán háborúnak komoly következményei lesznek a mezőgazdaságra, amit sajnos a fogyasztók is észre fognak venni a pénztárnál való fizetéskor. Magyar Lóránd RMDSZ-es képviselő szerint drágulás lesz — mint ahogy műtrágyaár-emelkedés máris van —, de hiány nem.
A fogyasztóvédelem már 950 ezer lej bírságot rótt ki a töltőállomásoknál végzett ellenőrzések nyomán, az adóhatóság pedig 30 napra felfüggesztette az egyik szatmári benzinkút működését.
A prefektusi hivatal hálát mondott azoknak, akik szerepet vállaltak az ukrajnai menekültek segítésében, ugyanakkor elmondták, szükség esetén tudnak szállást biztosítani a menekülteknek.
A korábbi évek aszfaltozásaival egy időben elvégzett, de mostanra rossz állapotba került csatornafedél-illesztéseket javítja a Diferit Szatmárnémetiben.
Bukarestben tanácskoztak az érintettek, miután futótűzként terjedt az álhír, miszerint az üzemanyagok literenkénti ára túl fogja lépni a 10 lejt. Ennek hatására a lakosság megrohamozta a töltőállomásokat, a hatóságok pedig állítják: nincs gond a készlettel.
Országos viszonylatban megnőtt az útlevelet igénylők száma, így a zsúfoltság elkerülése érdekében meghosszabbítják az ügyfélfogadási időt az útlevélosztályokon, tájékoztatott Lucian Bode belügyminiszter, aki arra is rávilágított, hogy a maximálisra emelik az útlevélkérelmeket fogadó ügyfélablakok kapacitását is.
Még jóformán el sem költötte a legutóbbi, 200 millió eurónyi EU-s pénzt a szatmárnémeti vízszolgáltató, máris újabb támogatásra akar pályázni, hogy kicserélhesse régi vízvezetékeit.
Már most is sokkal jobb rendszerben zajlik a szatmárnémeti zöldövezet-kezelés, mint amíg kizárólag csak a Florisal metszett, nyírt, locsolt, kapált és ültetett a városi közterületeken.
Felújítás miatt március 18-tól (jövő péntek) kezdődően egy időre — körülbelül 2–3 hónapra — felfüggesztik az ügyfélfogadást a szatmárnémeti tömegközlekedési vállalat Gara Ferăstrău utcai székhelyén, ahová főleg bérletet váltani vagy jegyet venni mentek az utasok.
Miután Oroszország lerohanta Ukrajnát, sok ukrán állampolgár érkezett Szatmár megyébe, főképp azért, hogy rövid pihenőt követően továbbutazzanak rokonokhoz, barátokhoz valamelyik nyugat-európai országba. Mások átmeneti szállásokon húzzák meg magukat, nemcsak Romániában, hanem a határ ukrán oldalán is, és igyekeznek kivárni a háború alakulását, remélhetőleg mielőbbi végét. Egy dolog azonban mindannyiuk sorsában közös: valamennyien segítségre szorulnak.
Március 11-én, pénteken 17 órakor kerül felavatásra Bánhidy László színművész emléktáblája Szatmárnémetiben, egykori szülőházánál, a Vajay (Gabriel Georgescu) utca 26. szám alatt.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat