Sötétkéket barackvirág-színnel, illetve szürkét sötétzölddel választottak ballagási ruháik színéül a Hám János Római-Katolikus Líceum két végzős osztályának maturandusai, akik tizenegy órakor iskolatársaik, családtagjaik és rokonaik sorfala között vonultak be a Székesegyházba, búcsúünnepségük helyszínére.

Nem hagy árván

Elsőként nt. és ft. Schönberger Jenő megyéspüspök fogadta a fiatalokat, aki imádkozott az elballagókért és kért mindenkit arra, hogy tegye ugyanezt őértük. „Jézus akkor sem hagy árván, ha kikerültök az alma mater ölelő karjai közül” – szólt a fiatalokhoz a főpap. Ugyanakkor nem áltatta a végzősöket: lesz nehézség, lesz megpróbáltatás, lesz könny, de Istennel minden könnyebb. A püspököt szemmel láthatóan inspirálja a fiatal hallgatóság, mert a komoly szavak mellett szórakoztatóbbakat is említett: „A nagybetűs életetek nem most kezdődik, hanem majd csak negyvenen túl, amikor már nem fogjátok látni a kis betűket!”
Az érettségire készülők útravalót kaptak a Példabeszédek könyvéből is: „Szeretet és hűség ne hagyjon el soha, kösd a nyakadba, és írd fel a szíved táblájára. Akkor megkedvelnek, és tetszésre találsz az Isten és az emberek szemében.”

Öntözés, gondozás

„Az életről szól ez a nap” – kezdte szónoklatát a hallgatóság figyelmét kérő Pakot Géza jezsuita atya, aki megelégedéssel vette tudomásul, hogy „sokan vagyunk, színesek vagyunk, értékesek vagyunk, találkozunk.” A spirituális atya chilei missziója idején, a mapuche indiánok között megélt tapasztalataiból ihletődött beszédében, távoli útja nyomán fakadt gondolatait osztotta meg a búcsúra gyűlt templomi közösséggel. A végső következtetés az volt, hogy a közösség képes létrehozni az eucharisztiát a szolgáló papság által. Az embernek sok feladata van, figyelmeztetett Pakot, sok feladata, de csak egy szülőföldje, amelyiknek szüksége van öntözésre, gondozásra, mint a chilei indián vidékek termőföldjeinek, a szülőföldnek szüksége van ránk.
Schönberger püspök is intette az érettségi vizsga előtt állókat: „Általatok fog vizsgázni az iskolának a tanári kara, szüleitek és mindenki, aki hozzájárult, hogy elhagyjátok ezt az iskolát és megmutassátok magatokat a világnak. Azt kívánom nektek, hogy engedjétek, hogy ezek az emberek mind kitűnőre vizsgázzanak!”

Szoros kötelék

Az egyházi elöljárók után diáktársaik is szóltak a végzősökhöz, például a tizenegyedikes Nagy Dávid szerint a búcsúzók most kezdik el életük regényét írni. Regény, amelyik álmokkal, félelmekkel, újrakezdésekkel és sikerekkel fog megtelni. Merjetek bátran cselekedni, kérte társait a diák. A ballagók nevében Fehér Anna nagy átéléssel szavalta el Ady Endre Még egyszer című versét, majd Kondics Bianka mondott búcsúbeszédet a végzősök nevében: „Szívesen gondolok tanáraink odaadó munkájára, a közös emlékekre, eseményekre és élményekre, az önzetlenség megtanulására. A legelviselhetetlenebb osztálytársam is hiányozni fog, tette hozzá, érzékeltetve milyen szoros kötelékek alakultak ki az iskolában.
Szabó Boglárka Váci Mihály Tiszta és jó versével szólt társaihoz, Gádoros Mátyás búcsúbeszédet intézett a közösséghez, amelyiknek az út és az útkeresés állt a középpontjában: Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelme van, elvezetnek valahová. Nem csak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk, idézte Márai Sándort a diák.
Ádámkó István iskolaigazgató emlékeztette a búcsúzó diákságot, hogy életük egyik legszebb, legizgalmasabb szakasza zárul, ő maga sokszínű évfolyamot lát maga előtt, tehetséges tagokkal. „Maradjatok Isten oltalma alatt az iskola benneteket óvó falain kívül is és őrizzétek az itt kötött barátságokat.”