Szatmárnémeti

Zárult a Magyar Kultúra Hete

Több helyszínen és programmal, köztük a Szamos Diákirodalmi Kör első születésnapjával zárult a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat.
Szatmárnémeti

Az ország első mozgássérült sízőfelügyelői

Három szatmári mozgássérült szerzett sízőfelügyelői diplomát, ők mozgásszervi megbetegedéssel rendelkező, de sízni vágyó civileket segítenek majd hozzá, hogy biztonságosan síelhessenek.
Szatmárnémeti

Házasság Hete a szatmári egyházmegyében

A 2022-es évi Házasság Hete hivatalosan február 13–20. között kerül megrendezésre, azonban ahogy azt a korábbi években már megszokhattuk, a Püspökség Világiak Irodája február hónap folyamán kibővített programsorozattal várja a szatmári házaspárokat.
Szatmárnémeti

„Kis nyitás” a megyei könyvtárban

Január 31-től megnyitja — hivatalos szóhasználattal — „egységes ügyfélfogadó pontját” a Szatmár Megyei Könyvtár új székhelyének a földszintjén, utcai bejárattal, a Ştefan cel Mare és a Iuliu Maniu utca sarkán.
Szatmárnémeti

Minden egy helyen működik

Az ország legnagyobb és legmodernebb prefektusi épületét Lucian Bode belügyminiszter jelenlétében tegnap adták át Szatmárnémetiben — most már egy helyen működnek a közszolgáltatások.
Szatmárnémeti

Koronavírus: több mint 350 friss fertőzött

Megyehatáron belül a listavezető változatlanul Szatmárnémeti, most már 15,69 ezrelékes fertőzöttségi szinttel, Szatmárpálfalva követi, a harmadik helyre pedig Kolcs község került.
Szatmárnémeti

Csonthéjas gyümölcsűek, a szilva metszése

A gyümölcsfáknál meghatározó tavaszi beavatkozás az év eleji metszés. Metszés során ráhatással lehetünk az évi terméshozamra, és befolyásolni tudjuk a napfény behatolását a gyümölcsfánk koronájába, emlékeztet Fehér Gyula agrármérnök, falugazdász.
Szatmárnémeti

A 3,5% továbbra is fontos segítség

Az elmúlt esztendőben összesen 48 181,72 lejt irányítottak át jövedelemadójukból a Caritas szervezet felé a rászoruló felebarátaikon segíteni vágyó, szociálisan érzékeny magánszemélyek.
Szatmárnémeti

Nem csak a páciens, az orvos is megbetegszik

Egyre több a SARS-CoV-2-fertőzött a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, de az egészségügyi dolgozók körében is gyakoriak a megbetegedések. A fertőzés a legkisebbeket sem kíméli, egy másfél éves kis beteget kolozsvári gyermekintenzívre kellett átszállítani.
Szatmárnémeti

A legtöbben nehezen foglalkoztathatók

3,15 százalékos állástalansági aránnyal zárult a 2021-es év Szatmár megyében — derül ki a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
Szatmárnémeti

Kizárólag online rendszerre tér át az APIA

A gazdáknak nem kell személyesen a megyei kirendeltségeknél kérvényezni a földalapú és az állatlétszámért járó támogatást, hanem kizárólag elektronikus úton tölthetik fel a megadott elérhetőségen, és érvényes lesz az elektronikai aláírás is.
Szatmárnémeti

E-hulladék-gyűjtés Szatmárnémetiben

Szombaton újra itt lesz a lehetőség megszabadulni a kiszuperált háztartási eszközöktől.