Szatmárnémeti

Kezdődik az iskola, végződik az útmunka

Véget ér lassan az útmunkás nyári szezon
2022.09.02 - 09:45
Huszonkét millió lejt költött idén a szatmárnémeti városvezetés úttest- és járdajavításra, aszfaltozásra. A központi városrész mellett eljutottak kisebb, városszéli, lakótelepi utcába is.

Apróságok vannak még hátra közútkezelés terén Szatmárnémetiben, az úttest- és járdaaszfaltozás, meg a járdakőrakás dandárja befejeződött. Így is volt eltervezve az idei nyári szezon a városigazgatásnak ebben a szegmensében, hogy az iskolakezdéssel és iskolába járással együtt járó nagyobb forgalmat ne zavarják a munkagépek, vagy a sávlezárások.

Csak néhány helyen dolgoznak még, plusz a gyalogátkelőt csíkjait, meg az egyéb útburkolati jeleket festik fel ott ahol kikopott a színük, vagy ahol új a burkolat. Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzser szerkesztőségünknek elmondta, a megszokott kinézetű zebrák mellett óvodák, iskolák, közelében, a bevezető, nagy forgalmú utakon piros kerettel készülő átkelő-színezés lesz.

A teljesség igénye nélkül sorolva az idei munkálatokat Maskulik elmondta, többek között befejezték a Dariu Pop utca aszfaltozását, a Traian Vuia és környékének rendbetételét, készen vannak a három éve megkezdett, átfogó aszfaltozásokkal a Carpaţi II. negyedben, jövőre be lesz fejezve a 17-es lakótelepi munka is. Készen van a George Enescu, meg a Ştefan Octavian Iosif utcán is a járda, meg az úttest aszfaltozása, mint ahogy a Liviu Rebreanu utca második szakaszán a járda. Új a burkolat a töltésen lévő bicikliúton is, a városhatárig. Mint minden évben, idén is 22 millió lej volt útkarbantartásra költve, összegzett a városmenedzser, ám idén sajnos 30 százalékos infláció a reálérték egy részét ennek elvitte.

Princz Csaba

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.
Szatmár megye

Hol van az a nyár? – nosztalgia operettműsor

Szeredy Krisztina és Leblanc Győző kétrészes, örökzöld slégereket, sok humort, temperamentumos előadásmódot fevonultató műsorral érkezik Nagykárolyba és Szatmárnémetibe.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az egykori óvodaépület felújítása — VIDEÓ

Elkezdte a munkát a kivitelező a Porumbeilor utca 1 szám alatti épületen, jövő év végén várható, hogy elkészül és átadják.